Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csókos száj

Bizonyára nem csak a hölgyek, hanem az urak is egyetértenek azzal a kijelentéssel, hogy a nőiesség egyik legszebb és legigézőbb ékköve a telt, csókos száj. Bizony nem véletlenül találták ki a rúzst, mely még jobban kiemeli ezt a szexualitással telt részletet az arcon. Azonban nem mindenkinek áll jól a vörös rúzs, és nem mindenki büszkélkedhet igazán vastag ajkakkal.

Már évtizedekkel ezelőtt is vitte a pálmát az, akin a piros rúzs nem csak, hogy jól állt, hanem tudta azt viselni is, megbolondítva ezzel minden hímnemű társát. De valljuk be, igazán jól mutatni csak akkor tud az összkép, ha ajkaink valóban teltek, és nem csak rákenjük a hivalkodóság színét, hanem egyúttal összeolvadunk a vele kialakított imázzsal.

Itt nem csak egy stílusról van szó, hanem a nőiesség legnagyobb kifejezési lehetőségéről. Viszont ha valakinek keskeny vagy pici a szája, sajnos ezt nem tudja véghezvinni. A forradalmian új ajakfeltöltő eljárás azonban mindenkinek meg tudja oldani ezt a problémáját, méghozzá olyan eredményt adva, amely nem csak természetes hatást kelt, de tartós és a kívánságoknak leginkább megfelelő.

A PermaLip ajakimplantátummal azok is teltebbé tehetik ajkaikat, akik az eddigi injekciós megoldástól ódzkodtak. Ugyanis itt nem fecskendezik az anyagot a szájba, hanem a saját formáknak és méreteknek megfelelő implantátumot helyezik bele, ami tökéletes és esztétikus eredményt nyújt. Az EstheticHungary Klinikán minden egyes eljárást megelőz egy vagy akár több személyes konzultációs alkalom, ahol ezeket a részleteket átbeszélhetjük és tisztázhatjuk a plasztikai sebésszel.

A beavatkozás után garantált, hogy arcunk összképe varázslatos lesz, igéző és telt ajkaink pedig úgy fogják viselni a vörös rúzst, mintha mindig is erre születtek volna, ellenállhatatlanná és csábítóvá téve ezzel egész kisugárzásunkat és külsőnket.

Bővebben a Klinikáról, és a PermaLip ajakvastagításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Vetkőzési fóbia

Alapvető tény, hogy szinte nincs olyan ember, aki nem tudna mondani magán olyan testrészt, mellyel nincs megelégedve. Senki nem tökéletes, és sokan még azt is csúnyának vagy előnytelennek látják magukon, ami egyébként mások számára normális, vagy szép. A fürdőruhás időszak éppen ezért rengeteg ember számára egy nem várt periódus, hiszen ilyenkor a nagy kabátok nem tudnak takarni.

Mivel kezdődik a nyár, itt a jó idő, és ezzel együtt egyre több ruhadarabtól kell megszabadulnunk, mindenki szeretne a legjobb formában lenni. Sokan viszont annyira nincsenek megelégedve magukkal, hogy inkább begubóznak a hűs lakásba, minthogy kimerészkedjenek lenge öltözetben, arról pedig, hogy fürdőruhát húzva a strandokon mutatkozzanak, természetesen szó sem lehet.

A két legnagyobb probléma ezen esetekben általában a nem kívánt zsírpárnákkal való szembesülés, a másik pedig a hölgyek körében a túl kicsi mellek takarása. Az első ellen akár még tudunk is küzdeni, és tenni, bár sok esetben sajnos ehhez is segítség kell, a másodikra viszont csak olyan szépészeti beavatkozás jelenthet megoldást, mely után olyan keblekkel büszkélkedhetünk a vízpartokon, amilyeneket mindig is szerettünk volna.

Érdemes még most, a szezon kezdetén belevágni, ha valaki amellett dönt, hogy kés alá fekszik, mert megelégelte az eddigi nyári bujkálásokat. A fent említett problémákra a hasplasztika, a zsírleszívás és természetesen a mellnagyobbítás, mellplasztika jöhet szóba gyógyírként. Mindegyik beavatkozást követ persze néhány hetes regenerálódás, de a végeredménnyel mindenképpen elégedettek leszünk, és sokkal magabiztosabban fogunk kimenni a nyári melegbe, akár lenge öltözetben is. Az elismerő tekintetek pedig még inkább növelni fogják elfelejtett önbizalmunkat. Az EstheticHungary Klinika szolgáltatásai között mindegyik „nyárra felkészítő” eljárás megtalálható. Ne késlekedjen, mert ha időben jelentkezik, még májusi mellnagyobbítási akciónkat is igénybe veheti!  

 

Keresse fel az EstheticHungary Klinikát, hogy többet megtudhasson a beavatkozásokról és akciókról:

http://esthetichungary.hu/

Akciós mellnagyobbítás

Az EstheticHungary Klinika mellnagyobbítási akciójára még ebben a hónapban lehet jelentkezni. Aki felveszi a kapcsolatot asszisztenseinkkel még május hó végéig, annak mindössze 555.000.- Ft-ba fog kerülni a beavatkozás, ami valljuk be, igen jutányos kedvezményt jelent.

A mellplasztika minden olyan hölgynek ajánlott, akit zavarják a túl kicsi keblei, esetleg a két mell mérete közt nagyon nagy különbség van, és persze azok számára is kiváló választás, akik a formáján szeretnének változtatni, esetleg az idő múlása miatti lógást szeretnék megszüntetni ilyen formában. Valljuk be, szinte mindenkinek van valami problémája ezzel a testrésszel, és ez amiatt is nagyon fontos, mert a mellek központi szerepet kapnak a nőiességben, meghatározzák kinézetünket, öltözködésünkben is kiemelt fontosságúak, és ha velük nem vagyunk elégedettek, akkor bizony önmagunkkal sem leszünk azok.

A mellnagyobbítással nem csak nagyobbak lesznek a keblek, hanem alakban is megváltoznak. Mindenképpen egy esztétikus, szép, és számunkra természetesen a legmegfelelőbb eredményt fogjuk kapni, amit a műtét előtti személyes konzultációkon megbeszéltek tesznek majd lehetővé. Az implantátumok mind személyre szabottan kerülnek kiválasztásra, hiszen mind alakban, mind méretben a lehető legjobban passzolniuk kell a páciens saját adottságaihoz, így kapunk természetes és szép eredményt.

A legtöbb nő sajnos elégedetlen melleivel. A fiatalok körében még főleg a méret a legnagyobb probléma, később a szülést követően akadhatnak esztétikai problémák, vagy az idősödéssel jönnek elő olyan gondok, amin már sajnos semmilyen melltartó nem tud segíteni. Azok számára, akik úgy döntöttek, mindenképpen nagyobb és formásabb kebleket szeretnének, eljött az ideje, hogy lépjenek is. A végeredménnyel mindenki elégedett lesz, az elveszett önbizalmunk is visszatér, és jobban fogjuk érezni magunkat bőrünkben. Ne késlekedjen, ragadja meg ezt a kihagyhatatlan alkalmat a szépülésre!

 

Jelentkezzen az EstheticHungary Klinikán, és tudjon meg többet a kedvezményről:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Fiatalon, mégis idősen

A mai rohanó világban olyan élettempót diktálunk magunknak, általában nem kevés stresszel fűszerezve, hogy sajnos már elég fiatalon elindul a látványos öregedés. A kevés alvás, a sok idegeskedés miatt bizony hamar elkezdenek mélyülni a ráncok, és előbb utóbb azt vesszük észre, hogy a gyerekek mind úgy köszönnek nekünk: csókolom!

Ilyenkor előkerülnek a különböző kozmetikumok, de sokszor még ezek használatára sem érünk rá, ahhoz pedig, hogy egy kicsit eltűntessük a ráncokat és szem alatti táskákat, vastagon kezdjük használni az olyan alapozókat és kencéket, melyek nem biztos, hogy jót tesznek a bőrünknek, így szintén csak fokozzuk az idősödés jeleinek mélyülését.

Ha nem akarunk ebbe beletörődni, akkor bizony el kell gondolkoznunk olyan megoldásokon, amelyek egyrészt tartósan, másrészt pedig olyan mértékben, és ott szüntetik meg a nem kívánatos ráncokat és egyéb kellemetlenségeket, ahogy és ahol szeretnénk.

Az esztétikai műtétek és beavatkozások szinte kimeríthetetlen tárházzal szolgálnak megoldással azoknak, akik vissza akarják fordítani az idő kerekét. A szemhéjplasztikák segítségével megszűntethetők a lógó szemhéjak, a duzzadó táskák, az idegesítő szarkalábak. A botox injekció eltűnteti a homlokon mélyülő ráncokat, és a két szemöldökünk közt húzódó, mérges tekintetet eredményező árkot is. Az arcplasztika segítségével pedig ismét üde, fiatal kinézetünk lesz, hiszen megszűnnek a száj és orr környéki ráncok.

Minden szépészeti beavatkozást személyes konzultációk előznek meg, ahol felvázolhatjuk elképzeléseinket, és minden kérdésünkre választ kaphatunk. Ezután könnyű eldönteni, mit is szeretnénk elvégeztetni magunkon. Bármelyik eljárás mellett döntünk, az eredményben nem fogunk csalódni. Amellett, hogy visszanyerjük korunkhoz illő arcunkat, akár még több évet le is tagadhatunk.

 

Ismerje meg jobban a különböző szépészeti beavatkozásokat, és az EstheticHungary Klinikát:

http://esthetichungary.hu/

Kencék helyett plasztika

Ugyan manapság mindenhonnan folynak a különböző arcápolási termékek reklámjai, mégis sokan kezdenek tisztában lenni azzal, hogy ezek nagy rész sajnos becsapás, hiszen egy krém sem tud olyan hatást nyújtani, amit beharangoznak róla. Sőt, nagyon sok esetben biztos, hogy csalódni fogunk, főleg, ha egy vagyont költöttünk arra, hogy arcunk simább legyen.

Ugyan sokszor csodaszerként hirdetik a drágábbnál drágább kozmetikumokat, sajnos olyan hatásuk biztosan nem lesz, mint amilyenre számítunk. Természetesen valamennyire mindegyik segít, ha nem is tűntetik el a ráncokat, azért kissé halványítják azokat, és ha mást nem is okoznak, de bőrünk mindenképpen hálás azért, ha kényeztetjük, tehát puhább és élettel telibb lehet.

Azonban ha valaki ténylegesen meg akar szabadulni a mély redőktől, nem a ránctalanító krémeket kell, hogy válassza. Ma már egyre elterjedtebbek, és egyre többek számára elérhetőek ugyanis azok a plasztikai műtétek és beavatkozások, melyek tényleg olyan eredményt adnak, amilyenre a páciens vágyik.

A botoxos kezelés, a szemhéjplasztikák, az arcon végzett esztétikai eljárások mind egyénileg és tökéletesen oldják meg öregedési problémáinkat. Minden beavatkozást megelőznek személyes konzultációk, ahol fel tudjuk vázolni, hogy pontosan mit is szeretnénk változtatni arcunkon, majd személyre szabva, a lehető leginkább törekedve a természetességre megkapjuk a választ, hogy melyik eljárásra is van szükségünk.

Bármelyik szépészeti beavatkozás mellett döntünk, egy biztos. Az eredmény mindenképpen tetszetős lesz, és éveket letagadhatunk majd korunkból. Ahelyett tehát, hogy különböző kencékre költünk nagy pénzeket, válasszunk egy sokkal tartósabb és biztosabb megoldást attól függően, hogy melyik arcrészünkkel nem vagyunk megelégedve.

 

Keresse fel az EstheticHungary Klinikát, hogy többet megtudhasson a különböző fiatalító eljárásokról:

http://esthetichungary.hu/

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.