Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elő a bikinikkel!

Ugyan még csak pár napig érezhettük, hogy lassan melegszik az idő, hamarosan tényleg beköszönt az igazi bikini szezon. Normális, hogy a tél folyamán szinte mindenkire feljön pár plusz kiló, és általában csak ilyenkor kapunk észbe, hogy mi is az, ami nem tetszik testünkön, mint kellene változtatnunk.

A legtöbben aztán kemény diétába kezdenek, és még jobb, ha a sportot és a mozgást is beiktatjuk napjainkba ahhoz, hogy jól érezzük majd magunkat lengébb ruházatban is. De mi van akkor, ha nem a zsírpárnákkal, a narancsbőrrel vagy éppen a behúzhatatlan zipzárakkal van bajunk? Mit tegyünk, ha azért nem tudunk könnyedén hordani nyári ruhákat - főleg bikinit -, mert teljesen más részlettel nem vagyunk megelégedve, és saját magunk nem is tudunk tenni ez ellen?

Sokan szenvednek ugyanis a nyár közeledtével attól, hogy túl kicsi melleik vannak, vagy éppen a kebleik formájával van problémájuk, és ezért inkább kerülik a strandokat, és próbálják a lehető leginkább elrejteni testük ezen részét. Sajnos ez azonban nem csak az öltözködésben fog egyfajta gátat húzni, hanem bizony önbizalmunkban is kemény csorbák eshetnek.

Ahelyett, hogy eldugjuk magunkat a világ elől, és ezzel együtt zárkózottabbak is leszünk, inkább nézzünk szembe a problémákkal, és ha valóban lelki gondokat is eredményez az elégedetlenségünk, akkor forduljunk szakértő segítséghez.

Ugyan még mindig nagyon sokan előítélettel fordulnak a plasztikai sebészethez, nem is gondolnánk, hogy hányan kapták már vissza egészséges önbizalmukat annak köszönhetően, hogy végre jól érezték magukat testükben. A mellnagyobbítás ráadásul nem csak a méretet, hanem a keblek alakját is szebbé tudja varázsolni, így mindenki olyan melleket tudhat majd magáénak – természetesen a saját adottságokhoz mérten és megfelelően -, melyeket aztán semmi esetre sem fog elrejteni.

A csodás dekoltázson felül ragyogni fog kisugárzásunk, hiszen a női keblek az egyik legfontosabb szereplői magának a nőiességünknek, ezzel együtt központi szerepe van az öltözködésben is. A beavatkozás után pedig teljességgel kizárt, hogy rosszul éreznénk magunkat egyes ruhákban, vagy a bikininkben.

 

Ismerje meg jobban az EstheticHungary Klinikát és a mellplasztika nyújtotta lehetőségeket:

www.esthetichungary.hu

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940

Dekoltázskímélő alvás

Mindenkinek megvannak a saját szokásai, hogyan szeret, és persze, hogyan tud igazán kényelmesen, jól aludni. Sajnos azonban muszáj lenne tudatosan figyelnünk néha arra, milyen pózban fekszünk pihenés közben, hiszen rengeteget segíthetünk ezzel külsőnknek.

Azt már sokszor mondtuk, hogy az arcunk ráncosodásában is meg tudja húzni a kéziféket az, ha hanyatt fekve térünk nyugovóra, viszont most arról lesz szó, hogy dekoltázsunk szempontjából miért is fontos ugyanez.

Akár kicsi, akár nagyobb keblekkel rendelkezünk, a hason fekvés egy idő után egyáltalán nem kényelmes, viszont éppen ezért a hölgyek előszeretettel alszanak oldalukra fordulva. Ez viszont semmiképpen sem tesz jót a dekoltázsunknak, hiszen a mellek közti bőr folyamatosan gyűrődik, és idővel ezek a ráncok ott is maradnak, és sajnos látványosan mélyülni fognak.

Ha valaki mégis csak így szeret aludni, akkor jobban teszi, ha megpróbálkozik egy kényelmes melltartó viselésével éjszaka is, illetve lehet alkalmazni esetleg kispárnát is, melyet a két mell közé szorítunk, de ez magától értetődően csak ideig-óráig jelent megoldást.

A szép dekoltázs persze nem csak attól függ, hogy milyen a keblek közti rész, hanem maguktól a mellektől is. Az, aki nincs megelégedve akár alakjukkal, akár méretükkel, sajnos nem is lesz képes arra, hogy megmutassa dekoltázsát. Ez pedig nagyon rossz, hiszen megszabja a ruhatárunkat, és igazából az egyik legnőiesebb öltözködési lehetőségtől fosztja meg az embert. És, hogy ennek mi lehet az eredménye hosszú távon? Bezárkózottság, önértékelési zavarok és önbizalomhiány.

Aki nincs megelégedve ezen a téren magával, az jobban teszi, ha szakértő segítséghez fordul, és tesz ez ellen. Az EstheticHungary Klinikán olyan plasztikai lehetőségekkel várják a szépülni vágyókat, melyek között biztosan mindenki talál magának személyre szabott megoldást. A mellnagyobbítás nem csak növeli a keblek méretét, hanem azt is garantálja, hogy szép formájuk lesz.

A beavatkozás után már biztosak lehetünk megjelenésünkben és persze magunkban is, így könnyedén villanthatunk olyan dekoltázst, mely után nem csak a férfiak, hanem a hölgy társaink is megfordulnak majd.

 

Ismerje meg jobban az EstheticHungary Klinikát és a mellplasztika nyújtotta lehetőségeket:

www.esthetichungary.hu

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940

Tökéletes, de mégsem?

Nincs bajunk az alakjával, hiszen formás és feszes. A mérete is rendben van, sem túl nagy, sem túl kicsi. Mégis van valami baj, ami miatt nem vagyunk teljesen kibékülve vele. Esztétikailag nagyon zavaró lehet ugyanis, ha a mellbimbó aránytalanul nagy, vagy széles, és bármennyire is gyönyörűnek mondható a dekoltázs, ilyen probléma mellett mégis kialakul egyfajta elégedetlenség.

Ugyan a legtöbb nőnek inkább a kebleik méretével van bajuk, vagy az idő múlásával kialakuló rugalmatlansággal és lógással, mégis akadnak, akiknél elsősorban nem ezekről a problémákról beszélünk. A mellbimbóval előforduló gondok ráadásul szintén okozhatnak lelki bajokat, hiszen akik ezzel küszködnek, azoknak általában az önbizalmukon is csorba esik, rejtegetik magukat még a magánéletben is, az pedig szinte teljességgel kizárható, hogy valaha melltartó nélkül vegyenek fel egy ruhát.

Az EstheticHungary Klinika a mellett, hogy számtalan hölgynek segített már olyan domborulatok varázslásában, melyekről mindig is álmodtak, bizony a mellbimbó hibáira is tudja a megoldást. A mellbimbó korrekció persze azok számára is lehetséges, akik további változtatásokat szeretnének – például mellnagyobbítás vagy mellfelvarrás -, de sok esetben elegendő lehet csak ez az egy eljárás ahhoz, hogy esztétikailag tökéletes kebleink lehessenek.

A műtét során mindaz a bőr- és szövettöbblet eltávolításra kerül, mely eddig zavaró volt. A beavatkozás során végrehajtott műveletek után megmaradó varratok számunkra szinte teljesen láthatatlanok, és néhány héttel később el is távolítják őket. Természetesen az eljárást követően szükséges még a kompressziós kötés viselése, de a későbbiek folyamán már csak az a dolgunk, hogy gyönyörködjünk szép, új és most már teljes elégedettséggel övezett kebleinkben.

A mellbimbó korrekció ráadásul képes bizonyos típusú mell megereszkedések korrekciójára is. Ahhoz, hogy a lehető legszebb és legtermészetesebb eredményt érhessük el, szükségesek a műtétet megelőző, személyes konzultációk is, melyeket a Klinika – mint minden más beavatkozás tekintetében – rendkívül fontosnak tart, hiszen így lesz személyre szabott és tökéletes a végén kapott kép.  

 

Ismerje meg jobban az EstheticHungary Klinikát és a mellplasztika nyújtotta lehetőségeket:

www.esthetichungary.hu

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940

Nőies idomok

Akármennyire is azt hisszük, hogy a női mellek inkább az ellenkező nem szemeit vonzzák magukra, tisztában kell lennünk azzal, hogy a hölgyek körében - legyen szó akár sminkről, öltözködésről, vagy éppen a dekoltázsról -, bizony sokkal fürkészőbb tekinteteket tudhatunk magunkénak. A keblek méretük és formájuk alapján ugyanis női társaink elismerését is kivívhatják, és valljuk be, ez az igazi siker.

Most, hogy közeledik a jó idő, még többször találkozhatunk szép dekoltázsokkal, és saját magunk is egyre inkább merészkedhetünk kivágott holmik viselésével. Ahhoz azonban, hogy ezt valóban megtegyük, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk saját adottságainkkal, testünk részleteivel. A legfontosabb hozzávaló pedig a nőies megjelenéshez nem más, mint az önbizalom és a kisugárzás.

Ez azonban hiányozhat, ha valaki nem elégedett saját kinézetével. Márpedig rengetegen rejtegetik inkább magukat pont azért, mert számukra nem szép, vagy éppen nem elég nagy, nem elég formás a mellük. Természetesen vannak, akiknek jól állnak a pici keblek, és ennek megfelelően képesek is arra, hogy kisugárzásuk segítségével, tökéletes nőiességgel hordják dekoltázsukat, de valljuk be, szinte mindenki számára - és persze itt mindkét nemre gondolunk – a telt idomok jellemzik az igazi nőt.

 Az EstheticHungary Klinika olyan megoldásokat nyújt a mellplasztika fogalmán belül a hölgyeknek, melyek között mindenki megtalálhatja, hogy számára mi jelentené a legnagyobb segítséget. Ugyanis nem mindenképp a mellnagyobbításra kell gondolni, ha plasztikai műtétről beszélünk. Persze a leginkább keresett beavatkozások között említhetjük, de sok esetben formai korrekcióról, például mellfelvarrásról is lehet szó, ha a tökéletes megoldást keressük kebleink számára.

Az egyénre szabott mellplasztikai eljárásokat segíti, hogy mindig személyes, ingyenes konzultációk előzik meg azt, hogy döntsük, pontosan mit is szeretnénk. Így minden páciens elmondhatja saját igényeit és elképzeléseit, melyeket aztán a plasztikai sebész segítségével gyúrnak össze egy olyan kivitelezéssé, mely tökéletesen szép, esztétikus és főként természetes eredményt ad aztán.

 

EstheticHungary – Hivatásunk a szépség!
www.esthetichungary.hu

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940

Utolsó lehetőség dönteni!

Már csak ezen a héten tudnak jelentkezni a mellnagyobbítási kedvezmény keretein belül arra, hogy csodás kebleket varázsoltassanak maguknak! Akiket csak az anyagiak tántorítottak el eddig a mellplasztikától - annak ellenére, hogy mindig is mutatósabb dekoltázsra vágytak -, azok számára itt az idő, hogy megvalósítsák álmaikat!

Az EstheticHungary Klinikán ugyanis október végével kifut az a fantasztikus kedvezményprogram, mely mindenki számára tökéletes megoldást jelent a mellnagyobbítás finanszírozását illetően. Nem szabad tehát késlekedni, hiszen ez egy olyan alkalom, melyet mindenkinek meg kell ragadnia, aki nagyobb és szebb kebleket szeretne.

És valljuk be, a legtöbb hölgy listáján az első helyek között szerepel a saját melleinek mérete vagy formája, ha az elégedetlenséget nézzük. Sokan már a saját adottságaikat sem szeretik ebben a tekintetben, jó páran pedig attól szenvednek, hogy az idősödés vagy éppen a gyermekvállalás után már nem tudnak kibékülni megváltozott melleikkel. A mellnagyobbítás mindenkinek személyre szabva oldja meg problémáját, hiszen nem csak több méret, hanem több forma között lehet választani.

A választásban pedig segít az EstheticHungary Klinika plasztikai sebésze még a beavatkozást megelőző, ingyenes és személyes konzultációk során, hogy a lehető legtökéletesebb és persze legtermészetesebb eredményt érhessük aztán el. A műtét után biztosak lehetünk abban, hogy olyan keblekkel büszkélkedhetünk majd, amilyenekről mindig is álmodtunk.

Mindezt pedig most olyan anyagi segítséggel kaphatjuk meg, ami mindenki számára elérhetővé teszi ezt a plasztikai eljárást. Nem csak az árak kecsegtetőek, ráadásul rejtett költségek nélkül, hanem emellett választhatunk kamatmentes részletfizetést, illetve dönthetünk hosszabb lejáratú, kedvező egészséghitel mellett is. Így mindenki ki tudja választani azt a konstrukciót, mely számra a legkedvezőbb.

Mindehhez nem kell mást tennünk, mint október 30.-ig jelentkeznünk a Klinika bármely elérhetőségén, és kérni egy időpontot az ingyenes konzultációnkra. Természetesen csak a jelentkezés kell, hogy megtörténjen októberben, a műtét időpontja mindenképp későbbre kerül majd.   

EstheticHungary – Hivatásunk a szépség!
www.esthetichungary.hu

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.