Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vékony ajkak

Taglaltuk már több esetben is, több szempontból megfigyelve azt, hogy milyen embertípusok társíthatók az egyes formájú és nagyságú ajkakhoz. Most egy kicsit nézzük meg közelebbről azt a szájformát, mely nem véletlenül eredményezhet fegyelmet vagy éppen félelmet – főként a gyerekek körében.

Akit vékony, keskeny ajkakkal áldott meg a sors, az megfigyelések alapján általában szigorú, türelmetlen és sokszor nem empatikus karakterjegyeket hordoz magában. Ezek az illetők sokszor magas intelligenciával rendelkeznek, és társalgásban éppen ezért jeleskedhetnek, azonban lerontja ezt a pozitívumot az, hogy sokszor irigyek, és nincsenek tekintettel a másik ember érzéseire.

Persze a fent leírtak nem minden esetben állják meg a helyüket, sokkal inkább felelnek meg egy különös sztereotípiának. Ám valami háttere egyértelműen van a következtetéseknek, de nem szabad általánosítani. Az is biztos viszont, hogy a legtöbb olyan karakter, mely a szigort és a fegyelmet alakítja animációkban, filmekben – például egy komoly tanárnőt, aki nem éppen a gyerekek kedvence, sőt, félelmet kelt bennük -, ijesztően keskeny és vékony ajkakkal rendelkezik.

Ha valakinek túlságosan vékony a szája, akkor akár emiatt a „besorolás” miatt is zavarhatja ez az adottság. Emellett persze esztétikailag sem elégedik meg mindenki a kis csíkká szűkülő ajkakkal, hiszen a nők általában a dús, szexi szájat akarják magukénak. Az érzékiség és bujaság mindenkiben megtalálható, ám nem könnyű azt előcsalogatni, ha teljesen másképp néznek az emberre. A vastag száj lehet az első lépés, hogy megvalósítsuk önmagunkat ilyen szempontból.  

Ezt nagyon egyszerűen lehet elérni a PermaLip ajakimplantátum segítségével, melynek beültetése után nem csak nagyobb, vastagabb, hanem tökéletesen természetes hatású ajkakat kapunk. A gyönyörű eredmény nem csak minket fog lenyűgözni, hanem a külvilágot is, és abban is biztosak lehetünk, hogy ezek után véletlenül sem fognak besorolni minket a katonás szerepkörbe. 

 

Ismerje meg jobban a PermaLip ajakimplantátumot és az EstheticHungary Klinikát:

http://esthetichungary.hu/

Dekoltázsnézőben

Azt hinnénk, hogy a mellek tökéletes formája, a méretük és maga a dekoltázs inkább a férfi szemeknek fontos, de ez nem így van. Sőt! A nők számára is az egyik leginkább meghatározó részlet a saját melleik kihangsúlyozása, öltöztetése.

Egy hölgy életében kimagaslóan fontos szerepet tölt be a kinézet, és lehet bármilyen alakja, lehet akárhány éves, akkor is elengedhetetlen az, hogy saját dekoltázsával megfelelően foglalkozzon. A jól kiválasztott melltartó – mely akkor látja el igazán feladatát, ha amellett, hogy esztétikus látványt okoz, még kényelmes is viselőjének -, nem elegendő ahhoz, hogy jól nézzünk ki.

Mindenki számára fontos az, hogy megtalálja a módját, hogyan emelje ki dekoltázsát helyesen. Attól függően, hogy éppen milyen alkalomra megyünk, ügyesen kell kiválasztani a ruhákat. Ne legyen túl kihívó, ha nem odaillő, de ne is rejtsen el mindent a külvilág elől. A téli időszakban persze általános, hogy olyan pulcsikat és meleg ruhákat viselünk, melyek védik a hidegtől ezen testrészünket is, azonban nemsokára jön a tavasz, amikor elkezdhetjük ledobni a vastag cuccokat, és persze egyszer majd csak beköszönt a nyár is, amikor a lenge öltözet veszi át a hatalmat.

Nem mindegy azonban, hogyan várjuk ezt az időszakot. Ugyanis, ha valaki elégedetlen saját melleinek méretével, alakjával, vagy éppen azzal, hogy az idő múlásával emlői megereszkedtek, akkor inkább takargatni szeretné őket, és ezen okból kifolyólag nem is várja a meleget. Sokan ódzkodnak a tavaszi és nyári szezontól pontosan ezért, hiszen önbizalomhiánnyal küszködve nem éppen leányálom az öltözködés.

Aki nincs megelégedve melleivel, annak ajánlatos még ebben az időszakban meghozni azt a döntést, mely megváltoztathatja külsejét, ezzel együtt az életét is. A mellnagyobbítás és mellfelvarrás nem csak gyönyörű, tökéletes dekoltázst eredményez, hanem viselőjét is felvértezi nagyobb önbizalommal, csodás kisugárzással és nőiességgel. Ne habozzon hát belevágni az újulásba, és nyárra garantált, hogy nem csak férfiak, hanem nőtársai elismerő tekintetét is magára fogja vonzani!

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett mellplasztikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

A szép száj titka

Ajkaink teljességgel központi szerepet töltenek be arcunk szempontjából. Eleve középpontban vannak, és bizony nem csak étkezünk vagy beszélgetünk a segítségükkel, hanem a mimikában is előtérbe helyezzük. Egy ápolt arc akkor tökéletes, ha a szájjal is minden rendben van, de hogyan tudjuk ezt elérni?

Nem csak sminkelés miatt kell használni rúzst, vagy ajakírt. Szánk védelme ugyanis nagyon fontos, és ha már elért minket a baj, akkor is minél gyorsabban helyre kell hozni azt. A kirepedezett, sebes ajkaknál kevés olyan dolog van, ami ennyire el tudja rontani az összképet.

Ha olyan vírusos fertőzés támadt meg minket, mint a herpesz, minél hamarabb vegyük fel vele a harcot, hiszen ez nem csak fájdalmas, hanem esztétikailag is zavaró. Ilyenkor segítségünkre lehetnek a kifejezetten erre való krémek, emellett pedig nyugtatja a száj bőrét, ha jegeljük, vagy mézzel kenegetjük.

A tökéletes mosolyért nagyon fontos odafigyelnünk fogaink és fogínyünk egészségére is. Nagyon sok készítményből válogathatunk ilyen téren is, legyen szó a fogkrémekről, vagy a szájvizekről, de természetesen, ha problémánk van, azonnal fogorvoshoz kell fordulnunk.

Még egy részlet van, amely ronthatja az összképet, és igazából leginkább saját magunkat zavarja ez, méghozzá az ajkak alakjával, vagy nagyságával való elégedetlenségünk. Nagyon fontos ezzel is foglalkozni, hiszen ha folyamatosan zavar minket saját kinézetünk, akkor az lelki gondokhoz is vezethet.

A tökéletes száj eléréséhez létezik egy olyan tökéletes és gyönyörű eredményt nyújtó plasztikai beavatkozás, mely mindenki számára elhozhatja a várva várt kinézetet. A PermaLip ajakimplantátum segítségével nem csak telt ajkaink lesznek, hanem minden részletében hozzánk illő, esztétikus és természetes hatást keltő szánk is. A személyre szabott szépülés tehát garantált, és ha a fentebb leírt dolgokat is betartjuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a központi szerepet betöltő száj nem a negatívumokkal fogja felhívni magára a figyelmet, hanem az élettel teli dússág fogja odavonzani a szemeket.

 

> Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett PermaLip ajakimplantátumos beavakozásról

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Télen-nyáron friss levegőt!

A friss levegő bizony nem csak a tüdőnknek tesz jót, hanem igazából egész szervezetünknek, beleértve a bőr állapotát is. Akármennyire hideg az idő kint télen, vagy akármilyen jól esik a légkondi hűse nyáron, mindenképpen nyissuk ki többször az ablakainkat, főként alvás előtt!

A téli hidegben mindenkinek nagyon jól esik az otthonos, finom meleg szoba ölelése, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy bármennyire hideg levegő jön be egy szellőztetés során, akkor is többször érdemes cserélni a lakótér levegőjét. Ez egészségünk szempontjából nagyon fontos. Valamint arra se felejtsünk el odafigyelni, hogy a levegőnek megfelelő legyen a páratartalma. A szárazság ugyanis felettébb roncsolja a bőr szerkezetét. Ha túl kevés a páratartalom, akkor erre több megoldást is alkalmazhatunk. Léteznek már különböző párásító berendezések is, de az is elegendő lehet, ha egy eléggé nedves törölközőt helyezünk a fűtőtestre, és hagyjuk, hogy elpárologjon róla a víz.

A nyári melegben szintén fontos a szellőztetés, még akkor is, ha a légkondicionált helységet nem szeretnénk felmelegíteni a kinti levegővel. Éjszaka pedig higgyük el, eleve jobban járunk, ha a nyári, hűs levegőt engedjük be a légkondi használata helyett.

Az egyik legszárítóbb hatással ugyanis a levegő rendelkezik bőrünkre, viszont ha biztosítjuk a jó feltételeket, akkor külső védőrétegünk is pihenni tud majd és regenerálódni. A bőr vízháztartását több dolog befolyásolja, és ha ezekre odafigyelünk, akkor félelemmentesen nézhetünk reggelente a tükörbe.

Persze mindettől függetlenül a természetes öregedés mindenkinél beindul idővel, viszont a fent említett odafigyeléssel ez az időpont eltolható. Amennyiben mégis olyan ráncok jelennek meg, melyek egyre csak mélyülnek, és nem hat már semmilyen praktika ellenük, akkor se legyünk elkeseredve, hiszen tökéletes megoldások léteznek már a fiatalodásra.

Ilyen például az EstheticHungary Klinikán is elérhető szolgáltatás, a szálbehúzásos arcfiatalítás. A helyi érzéstelenítéssel és igencsak gyorsan végrehajtható beavatkozás nem csak üde, fiatalos és szép eredményt fog nyújtani, hanem hosszútávra oldja meg öregedési problémánkat.

 

Tudjon meg többet az EstheticHungary Klinikáról és szolgáltatásairól:

http://esthetichungary.hu/

Villa szépségek

A most zajló valóságshow, mint eddig az összes ilyen, nagyon megosztja az embereket. Sokakat bilincsel a képernyők elé, viszont sokan azt állítják, nem nézik, mert ez egy értelmetlen műsor, ennek ellenére kívülről tudják a neveket és a történéseket. Ez valahogy olyan, mint amikor annak idején voltak a Backstreet Boys rajongók, és voltak, akik utálták, mégis kívülről fújták a dalok szövegét.

Mint ahogy korábban, most is igen változatos személyiségek lettek összeválogatva a műsorba, és ahogy ez lenni szokott, nem hiányozhatnak a plasztikázott csajok sem, akiket először mindenki üresfejűnek néz, mégis az összes bent lévő férfiember nyála csorog rájuk.

Éppúgy, mint a műsort, az esztétikai műtéteken átesett lányokat is vagy a tetszés, vagy a nemtetszés övezi. A megosztó személyiségek pedig a lehető legjobb éltetői a show-nak. De vegyük is szemügyre ezeket a lányokat közelebbről.

VV Kinga, VV Szandika, VV Seherezádé, VV Dya, VV Anikó, VV Veronika csak pár név azok közül, akik valamilyen plasztikai beavatkozáson átestek már – néha több, néha kevesebb esztétikával. A mostani szériában VV Dóri viszi a prímet ebből a szempontból, hiszen neki a szája, a mellei és a feneke is plasztikázott. Először ő is, mint minden ilyen szépség, negatív visszajelzéseket kapott ezzel kapcsolatban, nem csak a kinti világból, hanem bizony villatársaitól is. Viszont ahogy telik az idő, mindenkiből kibukik lassan, hogy bár nem eredetiek, mégis ellenállhatatlanok az idomai.

Ezen szereplők közül tehát van, aki inkább negatív, de van, aki nagyon is pozitív példája a plasztikai sebészetnek. Mindez azt tükrözi, hogy ha értelmes és esztétikus keretek között maradunk, akkor bizony szép, szemcsalogató eredményt kaphatunk. Ehhez csak az kell, hogy a saját adottságainknak megfelelően, mértékkel és szépérzékkel vágjunk bele, ha már szépülni szeretnénk.

Az EstheticHungary Klinikán végzett esztétikai eljárások teljes körűen figyelembe veszik azt, hogy a szépülni és átalakulni vágyókhoz mi illik és mi nem. Éppen ezért az eredmény nem csak gyönyörű, hanem természethű lesz, jó látványt nyújtva a külvilágnak és megelégedettséggel töltve a pácienseket.

 

> Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett esztétikai beavakozásokról

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.