Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szépség mértékletességgel

Ha plasztikai sebészetről esik szó, még mindig nagyon sokan gondolják úgy, hogy a végeredmény mindig túlzott és mű. Pontosan emiatt kell jól meggondolnunk, és a plasztikai sebész segítségével átbeszélnünk, mit is szeretnénk pontosan, hiszen a szépség legtöbbször csak mértékletességgel érhető el.

Az EstheticHungary Klinika éppen ezért tartja fontosnak, hogy minden egyes beavatkozás előtt ingyenes, személyes konzultációkon fogadják a pácienseket, hogy az összes apró részlet tisztázva legyen, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki számára kielégítő eredményt kapjunk majd.

Ha nagyságról beszélünk, akkor természetesen két plasztikai irányzat a leggyakoribb, méghozza a mellnagyobbítás és az ajakplasztika. Mind a kettő eljárás esetében azzal a problémával fordulnak segítségért a páciensek, hogy amivel megáldotta őket a sors, az túl kicsi, és nagyobbat, formásabbat szeretnének.

Nincs is ezzel baj, hiszen, aki elégedetlen magán bármilyen apró részlettel, az nem is fog tudni beletörődni soha, hogy milyenek a saját adottságai. Beletörődni pedig nem is kell, hiszen a változtatás jó, mindaddig, amíg ésszerű és persze esztétikus kereteken belül maradunk. Pontosan erre jók a műtétek előtti konzultációk, hiszen a plasztikai sebész segítségével és javaslataival kerül mindig kiválasztásra, hogy egyéntől függően mi az a forma és méret, ami szép eredményt fog adni majd.

Ez vonatkozik a mellplasztikára, melynek során fontos, hogy a beültetett implantátumok méretben és formailag is illeszkedjenek a páciens saját adottságaihoz, illetve ugyanúgy vonatkozik az ajakplasztikára is, ahol a PermaLip ajakimplantátum segítségével varázsolnak gyönyörű, dús – de nem eltúlzott – ajkakat a pácienseknek.

A végeredmény csak így lesz szép és esztétikus, kizárva ezzel a természetellenességet. Így biztosak lehetünk abban is, hogy a tekintetek elismerőek lesznek, nem pedig röhej tárgyává válunk azzal, hogy változtatni mertünk testünkön. Ne feledje, a héten még lehet jelentkezni mellnagyobbítási kedvezményünkre is, mely rengeteg lehetőséget rejt magában a fantasztikus ár mellett!

 

Tudjon meg többet a PermaLip ajakimplantátumról és a mellplasztikáról:

http://esthetichungary.hu/

> A mellnagyobbítási kedvezményprogram részletei

> Nézze meg eredményeinket! - Mellnagyobbítás előtte-utána képek

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940

Tartós rúzs

A rúzsozás talán a smink egyik legnehezebb része. Ahhoz, hogy ne csússzon el a vonala, ne legyen túl erős, mégis szépen emelje ki ajkainkat, türelemre, gyakorlatra és persze időre van szükség. Viszont hiába kapott tökéletes rúzst a szánk, ha egy pillanat alatt elkenjük, leisszuk vagy elmaszatoljuk.

Akármennyire is egyszerűnek tűnik, a rúzsozás bizony nem könnyű. Amikor pedig percek alatt eltűnik a remekmű, mert éppen puszit adtunk valakinek, ittunk egy korty vizet vagy beleharaptunk egy szendvicsbe, érthető, hogy elkap minket a düh, hiszen kezdhetjük előről, vagy be kell érnünk a táskánkban tartott szájfénnyel, ami azért már nem ugyanaz.

Most egy olyan trükköt ismertetünk, ami tartóssá varázsolja rúzsunkat, és nem is nehéz alkalmazni. Kenjük fel kiválasztott rúzsunkat egy vékony rétegben, egyenletesen, majd szedjünk szét egy papírzsebkendőt rétegeire. Egyetlen ilyen réteget tegyünk és nyomkodjunk rá ajkainkra. Egy sminkes ecset segítségével púderezzük be alaposan – a legjobb, ha átlátszó púdert használunk – egész szánk területét a zsebkendőn. Mivel vékony ez a réteg, a legapróbb púderszemcsék átjutnak rajta, és fixálni fogják rúzsunkat. Persze ez sem marad fent a szánkon örökké, de az biztos, hogy tartósan megmarad, és nem jön le az első puszi után.

A rúzsozás művészetéhez azonban nem hiányozhat a főszereplő, vagyis a száj ápoltsága és szépsége sem. Akiknek túl vékony vagy keskeny ajkaik vannak, éppen ezért nem szeretik hangsúlyozni szájukat, és nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem használnak rúzst. Ez pedig teljes mértékben befolyásolja egész megjelenésüket, arcuk karakterét és természetesen belső elégedetlenséget is eredményezhet.

Azonban a tökéletes száj nem kell, hogy csupán álom maradjon. Az EstheticHungary Klinika szolgáltatásai között megtalálható PermaLip ajakimplantátum ugyanis gyönyörű, telt ajkakat eredményez. Saját igényeinknek és adottságainknak megfelelően varázsol olyan szájat, amely nem csak szép, és esztétikus, de teljesen természetes hatású is. Ráadásul ez az eljárás tartós ajkakat eredményez, így biztosak lehetünk benne, hogy nem csak a rúzsunk lesz időtálló.

 

Tudjon meg többet a PermaLip ajakimplantátumról és az EstheticHungary Klinikáról:

http://esthetichungary.hu/

 

Mosolyogjunk a világra!

Szokták mondani, hogy a mosoly mindenkit széppé varázsol. Ez nagyon is igaz, hiszen a jó kedv, a csillogó szemek és a vidám arc tényleg jobban áll bármelyikünknek, ráadásul, ha mosolygunk, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy az emberek is visszamosolyognak ránk. De mi is kell pontosan ahhoz, hogy egy mosoly valóban gyönyörű lehessen?

Nem mindegy ugyanis, hogy mi rejtőzködik a szánk mögött, ha már meg akarjuk mutatni, és az sem mindegy, hogy maguk az ajkak hogy néznek ki. Az igazán, üdítően szép száj látványához hozzátartozik, hogy a fogaink rendben legyenek, hiszen ha valami nem stimmel velük, akkor inkább az ellenekezőjét érjük el mosolyunkkal.

Az ajkak szempontjából pedig ügyelnünk kell arra, hogy ne száradjanak ki, mert nincs is rondább egy cserepes, sebes szájnál, ráadásul a regenerálódása elég hosszú ideig is eltarthat. Éppen emiatt, a nyári melegben még inkább figyelnünk kell a száj ápolására is, és ugyanúgy kell védeni a napsugaraktól, mint arcunk és testünk többi részét is.

Emellett pedig nagyon sokan vannak, akkik egyáltalán nem elégedettek ajkaikkal, akár a mérete, akár a formája miatt. Aki pedig nem szereti száját kiemelni, az sajnos általában kevesebbet is mosolyog, vagy figyel, hogy ne legyenek egyszerűen feltűnőek semmilyen tekintetben ajkai.

Amennyiben csak az hiányzik az igazi, gyönyörű, csábos mosolyhoz, hogy ajkaink is megfelelőek legyenek számunkra, akkor a PermaLip ajakimplantátum lehet a legtökéletesebb megoldás problémánkra. Mivel az implantátum mérete és alakja is – a plasztikai sebész segítségével - ahhoz igazítva kerül kiválasztásra, hogy milyenek a saját adottságaink, ezért a végeredmény teljesen természetes és esztétikus lesz. Egy kívülálló meg sem tudná mondani, hogy plasztikai műtéten esett át a páciens.

Az új ajkakkal pedig biztosak lehetünk abban, hogy minden megváltozik, hiszen nem csak saját magunk számára jelent majd pozitív átalakulást ez, hanem a külvilágra is csodás hatással lesz gyönyörű, varázslatos mosolyunk. És egy biztos: büszkén fogunk mosolyogni!

 

Tudjon meg többet a PermaLip ajakimplantátumról és az EstheticHungary Klinikáról:

http://esthetichungary.hu/

A csók ereje

Beszélhetünk anyai csókról, szenvedélyes csókról, vagy éppen első csókról, egy biztos: az, hogy milyen, mindent elárul arról, aki adja, arról, aki kapja, és kettejük kapcsolatáról is. Lehet bensőséges, vagy éppen felületes, gátlásos vagy tolakodó. Egy csókban minden benne van.

Egy kapcsolat elején mindenki az első csókra vár, hiszen szinte az egyik legdöntőbb részletet jelenti. Ha jó, és élvezetes, akkor működni fog, ha viszont rossz, akkor biztos, hogy bármit is tennénk érte, nem lesz jövője az egésznek. Hiszen a csók nagyon beszédes, megmutatja, ha nincs meg az összhang, és azt is, ha két embernek nem is szabadna elengednie egymást többé.

Pontosan ezért van az, hogy a csók főszereplői, az ajkak is nagyon fontos szerepet töltenek be a párválasztásban. Mint ahogyan az illat megmutatja, hogy kémiai összhang lehet közöttünk, a száj látványa is okozhat érdeklődést a másik iránt.

És, hogy milyen ajkak vonzzák leginkább a pasikat? Természetesen a telt, dús, csókos száj az, ami leginkább felkelti az érdeklődést és a vonzalmat. Nem véletlen, hogy rengeteg praktika létezik arra, hogy valamivel vastagabbnak tüntessük fel ajkainkat, azonban ezek a trükkök néha nagyon nem sülnek el jól, mert vagy inkább nevetségesen néznek ki ajkaink, vagy a smink letörlésekor csalódást okozunk.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a vékony ajkak nem lehetnek szexisek, de valljuk be, mindenki teltebb, vastagabb ajkakról álmodik. Ahhoz pedig, hogy ezt elérjük, nem kell semmiféle olcsó vagy veszélyes trükköt alkalmaznunk, hanem elég egyetlen beavatkozás, és az eredmény gyönyörű lesz.

A PermaLip ajakimplantátum segítségével saját adottságainknak megfelelő, teljesen természetes hatást keltő lesz az eredmény, ami nem más, mint lélegzetelállítóan telt, csábos száj. A végeredmény pedig nem csak saját magunknak fog tetszeni, hanem akarva akaratlanul is vonzani fogják a tekinteteket dús ajkaink. Ha pedig megtaláljuk a tökéletes párt, egyben biztosak lehetünk: a csókolózás maga lesz a gyönyör, mindkét fél számára.

 

Tudjon meg többet a PermaLip ajakimplantátumról és az EstheticHungary Klinikáról:

http://esthetichungary.hu/

Ismét a piros az úr!

Sokan imádják, többen viszont tartanak tőle, mert valljuk be, a piros rúzst muszáj tökéletesen felvinni ajkainkra ahhoz, hogy szépen mutasson. Éppen ezért jól tesszük, ha gyakorolunk kicsit otthon a tükör előtt, így kifogástalan lesz megjelenésünk vörösben rikító ajkainkkal, hiszen idén a sminktrendben újra a piros vette át a vezető szerepet.

Természetesen a vörös rúzs egy olyan klasszikus, amely soha nem is ment ki a divatból igazán, de most azok is bátrabban alkalmazhatják, akik eddig kicsit idegenkedtek tőle, hiszen bármilyen sminket megkoronázhatunk ilyen színű ajkakkal.

Persze, mint mindig, most is fedezhetünk fel némi újítást, hiszen most minél csillogóbb, annál jobb, minél inkább odavonzza a szemeket, annál nagyobb lehet megelégedettségünk. A vörös ajkak amúgy is érzékiséget, nőiességet és szenvedélyességet sugároznak, így ki ne szeretné viselni őket?

Sajnos vannak olyanok, akik bizony nem szeretnék hangsúlyozni ajkaikat, mert nincsenek megelégedve velük. Akiknek túl keskeny vagy vékony a szájuk, azoknak általában nem is áll annyira jól a piros rúzs, mint a vastag, telt ajkúaknak. Néha lehet kicsit csalni, és van néhány praktika, melyek segítségével kicsit nagyobbra tudjuk varázsolni szánkat a rúzsozás során, azonban ha egy piciny baki is becsúszik a szájfestésünkbe, az inkább sajnos nevetséges eredményt szül, nem pedig csábító ajkakat.

Akinek gondja van szája formájával vagy méretével, annak inkább más megoldás után kell néznie az effajta csalások helyett. Létezik ugyanis már olyan segítség, mely a nélkül oldja meg ezeket a problémákat, hogy természetellenes, esetleg túl mű lenne a végeredmény.

A PermaLip ajakimplantátum segítségével gyönyörűek, esztétikusak és természetesen szépek lesznek ajkaink, hiszen az implantátum méretét és alakját az határozza meg, kinek milyen adottságai vannak. Így mindenki személyre szabottan kap megoldást eddigi problémájára, és ezután már nem kell félnünk, a piros rúzs csábosan, vadítóan fog hatni, és bármikor feldobhatjuk sminkünket egy kis merész vörössel!

 

Tudjon meg többet a PermaLip ajakimplantátumról és az EstheticHungary Klinikáról:

http://esthetichungary.hu/

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.