Nyakunkon a nyár, ami azt jelenti, hogy egyre többet merészkedünk ki otthonunkból, különböző programokkal dúsítjuk napjainkat, amikor csak tehetjük. A nagy meleg beköszöntével pedig előszeretettel megyünk strandolni, napozni, élvezni a nyári forróságot. Nem lehet azonban elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire óvatosnak kell lennünk napfürdőzéskor.

Nem véletlenül halljuk már nagyon sok helyről, hogy a napsugarak káros hatásúak, ha nem figyelünk oda, hogy mikor és mennyit tartózkodunk a tűző napon. Bőrünket nézve délelőtt 11 és délután 15 óra között egyáltalán nem ajánlatos süttetnünk magunkat, és az ezen kívül eső időszakokban is fontos, hogy számunkra megfelelő napolajat, krémeket, naptejet használjunk. Természetesen ezek után is elengedhetetlen, hogy ápoljuk bőrünket még testápolóval is, hiszen akármilyen szép a barna bőr, könnyen kiszáradhat napozás után.

Amennyiben óvatlanok vagyunk, és leégünk, nagyon fontos, hogy minél jobban segítsük bőrünket a regenerálódásban. Ehhez nem csak külső krémek alkalmazására lesz szükségünk, hanem belső folyadékpótlásra is.

Ugyanúgy, mint a szolárium, a napsugarak is szárítják bőrünket. Ha valaki túl sokat tartózkodik megfelelő gondoskodás nélkül a napon, annak sajnos hamar következményei lesznek. Arcunk öregedése sokkal jobban felgyorsul ilyenkor, és a ráncok a szárazságtól feltűnően elmélyülnek. Amennyiben óvatlanok vagyunk, úgy visszafordíthatatlan lesz bőrünk állagának romlása.

A ráncosodás persze nagyon sok tényezőtől elindulhat, de a felelőtlen napozás csak gyorsítja ezt a folyamatot. Ha valaki nem óvatos, és nem ésszerű keretek között barnul, az hamarosan elégedetlen lesz tükörképével. Persze más okok miatt is kialakulhat olyan mértékű ráncosodás, ami zavaró.

Akár az idősödéssel járó, természetes redőkről beszélünk, akár valami más okozta ráncokról, a szálbehúzásos arcfiatalítás minden esetben tökéletes megoldást jelenthet, ha újra sima, ránctalan arcbőrt szeretnénk. Az eljárást követően természetes regenerálódási folyamatok indulnak be, melyek akár két éven keresztül biztosítják arcbőrünk üdeségét, fiatalságát.

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett szálbehúzásos arcfiatalításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu