Végre itt a nyári meleg, megkezdődött a strandszezon, és egyre többet töltünk kint a levegőn, partokon, vizek mellett. Aki előszeretettel fekszik ki a napra, annak viszont tisztában kell lennie azzal, hogy ez milyen hatással is van a szervezetre.

Persze mindenhol hallani, hogy délelőtt 11 és délután 2 között ne nagyon tartózkodjunk a napon, hiszen a magas UV-sugárzás nagyon veszélyes, ezért a legtöbben ezt már be is tartják, viszont tudnunk kell azt is, hogy a többi időszakban eltöltött idővel is nagyon kell vigyáznunk.

Szervezetünkre a napfény nagyon jó hatással van, hiszen a D-vitamint innen tudjuk beszerezni, és tárolni, viszont csak akkor egészséges, ha mértékkel napozunk. Ha valaki nagyon sok időt fekszik kint a napon, az könnyen napszúrást kaphat, és a bőr sem biztos, hogy hálás lesz ezért a programért. Persze szép a barna bőr, azonban ha túlzásba visszük, akkor könnyen leéghetünk. A bőrünk a napfénytől kiszárad, és ha ezt tetőzzük még a klóros vízzel is a strandokon, akkor még inkább szomjassá válik. Nagyon fontos, hogy ilyenkor hidratáljuk megfelelően, esténként kenjük be, illetve még a napozás előtt és alatt is többször tegyünk rá védőrétegként napkrémet vagy napolajat.

Ha valaki nem törődik megfelelően bőrének hidratálásával, és túl sok időt tölt a napsugarak kereszttüzében, az bizony előbb vagy utóbb súlyos és látható következményekkel járhat. Az egyik legbiztosabb út ez ugyanis a korai ráncosodáshoz, a bőr kiszáradásához és öregedéséhez. Sokkal hamarabb tűnnek idősnek azok, akik felelőtlenül hódolnak barnulási szenvedélyüknek.

A mélyülő ráncok ellen a különböző fiatalító és ránctalanító krémek nagyon hamar feladják a küzdelmet. Akit zavarnak az öregedés jelei, több esztétikai beavatkozás között is választhat attól függően, hogy pontosan mi a problémája. A szemhéjplasztikai eljárások, a botox kezelés és az arcfeltöltések is szóba jöhetnek, ha valaki le szeretne tagadni több évet, vagy a felelőtlensége miatti károkat el szeretné tűntetni.  

 

Ismerje meg jobban a különböző szépészeti beavatkozásokat, és az EstheticHungary Klinikát:

http://esthetichungary.hu/