Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Küzdelem a ráncok ellen

A ráncos bőr nem csak az idősödők rémálma, ezért már fiatalabb korban is jó, ha foglalkozunk arcbőrünk állapotával, hiszen bőven tehetünk azért, hogy megelőzzük a bőr idő előtti öregedését. Ehhez oda kell figyelnünk az étrendünkre, óvnunk kell bőrünket a napsugaraktól és az is nagymértékben segít, ha néha kényeztetjük arcunkat egy-egy pakolással.

A papaya telis tele van antioxidánssal, ami hatékony segítséget jelent a ráncok visszahúzódásához, az arcbőr korrigálásához. Ha sok papayát fogyasztunk, azzal olyan vitaminokhoz juttatjuk hozzá szervezetünket, melyek igencsak szükségesek ahhoz, hogy ne csak belül, hanem kívül is egészségesek legyünk, de ha pakolásként alkalmazzuk, akkor kifejezetten segít az arcbőr regenerálásában.

A legegyszerűbb, ha ehhez pépessé nyomunk egy papayát, és anélkül, hogy bármit hozzákevernénk, felvisszük arcunkra. Hagyjuk rajta a pépes masszát legalább 30 percig, majd ezután langyos vízzel öblítsük le. Bőrünk már az első alkalom után is rugalmasabb és feszesebb lesz.

Természetesen egyszer mindenkinél eljön az idő, amikor az effajta praktikák már nem képesek eltűntetni az egyre inkább mélyülő ráncokat. Ha ügyesek voltunk, akkor ez később következik be, de a végsőkig nem fogjuk tudni kihúzni fiatal bőrrel. Főleg a mai, rohanó világunkban, ahol nem csak a körülmények – stressz, alváshiány, leterheltség -, hanem az időhiány miatt sem tudunk mindig olyan mértékben foglalkozni magunkkal, mint amennyire azt szervezetünk megkövetelné tőlünk.

Annak sem szabad elkeserednie tehát, aki nem tud elég energiát fektetni abba, hogy minél többet törődjön magával, és annak sem, akinél ezek a megoldások már nem jönnek be, hiszen az öregedés visszafordítására léteznek már olyan tökéletes eljárások, melyek a természetesség meghagyásával képesek fiatalítani.

Ilyen például a szálbehúzásos arcfiatalítás, melynek az a lényege, hogy az arcbőrbe húzott szálak fokozatosan szívódnak fel, ezzel beindítva bőrünk saját regenerációját. Az eredmény így esztétikus lesz, és hosszan tartó, akár két éven át kisimult, fiatal arcot biztosít.

 

EstheticHungary – Hivatásunk a szépség!
www.esthetichungary.hu

Kefires arcpakolások

A kefir egy olyan finomság, mely kimondottan egészséges szervezetünknek. Amellett, hogy könnyed lágyságával, frissítő ízével feldobja a napunkat, bizony nem csak akkor jeleskedik pozitív hatásokkal, amikor elfogyasztjuk. Most megismerhetünk néhány arcpakolást, melyeknek alapját a kefir képezi.

Amennyiben zsírosabb a bőrünk, jót tesz neki, ha egy pohár kefirhez almát reszelünk. Ugyancsak jó hatással van a zsírosodó bőrre, ha citromot facsarunk kefirünkhöz. Mindkét esetben hagyjuk hatni a pakolást egy bő negyed órát, majd langyos vízzel öblítsük le.

Ha mézet keverünk össze egy kis pohárnyi kefirrel, az nem csak puhítja arcbőrünket, hanem az apróbb ráncokat is képes kisimítani. Érzékeny bőrünket pedig megnyugtatja, ha sűrű krémet keverünk ki kefirből és zablisztből, majd ezt felkenve hagyjuk megszáradni arcunkon. Ezt követően meleg vizes vattával, körkörös mozdulatokkal mossuk le finoman kencénket.

Egy érettebb körte megpucolt húsát nyomjunk pépessé, és keverjünk bele kefirt úgy, hogy a massza könnyen felvihető legyen arcbőrünkre. Ezzel a pakolással amellett, hogy a körte hatóanyagai összehúzzák bőrünket, azt is elérjük, hogy az elhalt hámsejtektől arcunk megszabadul, megtisztul.

Mivel mindenkinek más a bőrtípusa, ezért nagyon személyfüggő az is, kinek mi segít arca ápolásában. Egy dolog azonban mindenkit érint előbb vagy utóbb, ez pedig nem más, mint a ráncosodás. Természetesen ebben a témában is vannak szerencsésebbek, akiknek rugalmas bőrük némi odafigyeléssel sokáig húzza ráncok nélkül, de egyszer mindenkit elérnek az idősödés kellemetlen velejárói.

Akár elfogadható időben, akár korábban jelennek meg a mélyülő redők, senki nem szereti felfedezni az egyre jobban látszódó ráncokat magán. Nem kell azonban beletörődnünk ebbe az állapotba, hiszen több esztétikai eljárás is segítséget nyújthat az öregedés visszafordításában. Az arcunk tekintetében az egyik legtökéletesebb megoldást a szálbehúzásos arcfiatalítás jelenti, hiszen itt a bőrünk saját regenerációját indítják be, emellett pedig igencsak hosszú távú eredményt is ad.

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett szálbehúzásos arcfiatalításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Ecettel a ráncok ellen?

A ráncosodás nem mindig csak az idősödéssel együtt indul meg, sokszor sajnos már nagyon korán megjelennek arcunkon a zavaró redők. Ezt kiválthatja a helytelen életmód és a rossz táplálkozás, de persze beszélhetünk a mimikáról is, mely sokszor nagyon hamar eredményez eltüntethetetlen ráncokat.

A fiatal bőr persze még rugalmas, és sokszor elegendő egy kis rásegítés ahhoz, hogy arcbőrünk regenerálódjon és feszesebb maradjon. Igazán szép eredményt viszont csak akkor érhetünk el, ha az arcpakolások használata mellett megfelelő mennyiségű folyadékot és vitamint juttatunk szervezetünkbe, és persze nem szabad megfeledkezni egy kis alvásról sem. Ismerjünk meg most egy bőrfeszesítő mosakodót, mely a kellő gondoskodás mellett néha segítséget nyújt arcunk megújulásában.

Az ecetet már évszázadok óta alkalmazzák erre. Az egyik felhasználásához egy evőkanálnyi almaecetet keverjünk hozzá egy nagy pohár vízhez, majd arcmosás után öblítsük le vele arcbőrünket. A másik recept is nagyon könnyű, melyhez szintén egy nagy pohár vízre van szükségünk és egy negyedpohárnyi ecetre. A keveréket úgy vigyük fel arcunkra, hogy utána hagyjuk megszáradni, semmiképp se töröljük le. Mindkettő lehetőség alkalmazása után arcunk megtisztul és bőrünk feszesebb lesz.

Ezt egy ideig el lehet játszani, azonban sajnos hamar eljön az ideje annak, hogy az otthoni pakolások már nem tudják teljesen eltűntetni a redőket. Az idő kerekét ezzel csak késleltethetjük picit, de megállítani mi magunk nem tudjuk. Más viszont képes rá. Az EstheticHungary Klinikán több olyan eljárással is várják a fiatalodni vágyókat, melyek nem csak arcuk üdeségét varázsolják vissza, hanem bizony megállítják az öregedés folyamatát is egy időre.

A szálbehúzásos arcfiatalítás például akár két éven keresztül is feszesen és fiatalon tarja arcunkat, teszi mindezt úgy, hogy bőrünk saját regenerálódását használja ki. Nem érdemes beletörődnünk tehát az idősödés számunkra kellemetlen velejáróiba. Vegyük fel a kesztyűt, és győzzük le a ráncokat hozzáértő, ügyes kezek és tökéletesre fejlesztett esztétikai beavatkozások segítségével!

 EstheticHungary – Hivatásunk a szépség!
www.esthetichungary.hu

Tavaszi arcpakolás

Az évszakok váltakozásával azt is figyelembe kell vennünk, hogy más-más igénye van szervezetünknek is. Arcbőrünk szintén egy ilyen részlet, és nem mindegy, hogyan és mivel ápoljuk az egyes évszakok alatt. Mivel a tavasz a megújulást jelenti, bizony arcunkat is frissíteni, hidratálni kell.

A következő arcpakolás az egyik legjobb hidratálást jelenti arcbőrünknek, és felkészíti az évszakváltás velejáróira. Emellett nagyon egyszerűen elkészíthető, hiszen a hozzávalók szinte mindenki konyhájában fellelhetőek.

Verjünk fel egy tojásfehérjét habbá, majd óvatosan adagoljunk hozzá egy kis doboznyi natúr joghurtot. Ehhez keverjünk még pár csepp citromlét és egy evőkanálnyi mézet. A kapott masszát egyenletesen vigyük fel arcunkra, a szemünket kihagyva, majd hagyjuk rajta legalább 20 percig. Ezután langyos vízzel öblítsük le, és élvezzük arcunk puha ragyogását.

Ez az arcpakolás minden bőrtípusra jó, hiszen nincs sem szárító, sem pedig zsírosító hatása, egyszerűen csak hidratálja bőrünket, és pont annyi nedvességet juttat bele, amennyire annak szüksége van.

Megfelelő ápolás mellett arcbőrünk szép lesz, üde és fiatal. Ám ha nem szánunk rá elegendő időt, akkor sajnos hamar meglátszik minden káros hatás rajta. Rossz életmód mellett pedig már idejekorán előjönnek az olyan problémák, mint például a magas fokú ráncosodás. Természetesen ez az öregedési folyamat nyilvánvaló velejárója is lehet, azonban senkinek nem mindegy, hogy milyen korban érik utol a mély ráncok.

Amennyiben valaki fiatalodni szeretne, arra már sajnos nem elég egy-két otthoni kence alkalmazása. A leggyorsabb, leghatásosabb és legtermészetesebb eredményt a szálbehúzásos arcfiatalítás adhatja meg. Az eljárást helyi érzéstelenítéssel végzik, és már azonnal érzékelhető a jótékony hatása, mely aztán hónapokon keresztül teljesedik ki, és akár két évig is fiatalon tarthatja arcbőrünket.

Mind a ráncokkal küzdő fiatalok, mind pedig az öregedést megállítani kívánó, lelkükben kortalan idősebbek számára tökéletes megoldás a szálbehúzás, hiszen a rugalmas, üde arcbőr egész lényünket felfrissíti.

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett szálbehúzásos arcfiatalításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Mangós kényeztetés

A mangó az egyik legkülönlegesebb déli gyümölcs, és szerencsére már itthon sem nehéz beszerezni érett, finom változatát. Nem árt, ha tudjuk, hogy nem csak fogyasztásával tehetjük szebbé napunkat, hanem bizony másra is fel lehet használni ezt az egzotikus gyümölcsöt, méghozzá a bőrápolásban.

Mint a legtöbb déli gyümölcsnek, a mangónak is hámlasztó hatása van, és akkor is kíméletesen tisztít, ha valakinek érzékenyebb a bőre. Emellett tele van rengeteg olyan vitaminnal, melyek segítik az arcbőr regenerálódását, így fittebb, üdébb lesz egész arcunk. A tápláló és hámlasztó pakolás elkészítése nagyon egyszerű.

Hámozzunk meg egy mangót, majd vágjuk fel egyforma darabokra. Turmixgép segítségével pépesítsük össze, majd vigyük fel arcunkra. Előtte mindenképpen mossuk meg alaposan arcunkat, hiszen minden pakolás csak akkor tudja kifejteni hatását, ha megtisztított bőrre kenjük. A masszát hagyjuk fent 15-20 percig, majd langyos vízzel öblítsük le. Minden pakolás lemosása után kíméletesen, puha törölközővel szárítsuk arcunkat, semmi esetre se dörzsöljük erősen.

A mindennapokban annyi káros hatás éri bőrünket, hogy nagyon fontos gondoskodni a megfelelő tisztításról és ápolásról. Ha ezt nem tesszük, akkor arcunk még gyorsabban kezd majd idősödni, és olyan ráncok mélyülnek majd egyre jobban el, melyeket már különböző kencékkel nem lehet eltűntetni.

Mindenkit szíven üt, amikor először veszi észre, hogy bizony már nem olyan üde, rugalmas és sima az arcbőre, mint volt. Persze az arc ráncosodása egy természetes folyamat, ám több olyan ok is létezik, amely miatt ez akár idő előtt megindul. Ha valaki nem tudja elfogadni ezt az állapotot, bizony tenni kell ellene, mert akkor nem is fogja jól érezni magát a bőrében.

A szálbehúzásos arcfiatalítás nem csak egy gyors beavatkozás, hanem hatását fokozatosan fejti ki, és akár két éven keresztül is simává varázsolhatja arcunkat. A gyönyörű eredmény láttán nem csak visszakapjuk fiatalságunkat, hanem önbizalommal és friss energiával indulhatunk a mindennapokba.    

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett szálbehúzásos arcfiatalításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.