Ajkunk központi része arcunknak, így nagyon fontos, hogy megfelelően ápolt és szép legyen, hiszen nem jó, ha azzal vonzza oda a szemeket, hogy ki van száradva, cserepes, repedezett. Inkább azzal vonjuk rá a tekinteteket, hogy mennyire gyönyörű és csábos.

Sok dolgot tehetünk azért, hogy szánk egészséges állapotban legyen, most azonban azt vizsgáljuk meg, mit kerüljünk, és mit ne tegyünk annak érdekében, hogy ne pont a másik irányba menjen el ajkunk állapota.

Kerülnünk kell mindenképpen az olyan ajakápolókat, melyek kámfort vagy fenolt tartalmaznak, hiszen ezek a kémiai anyagok fertőtlenítő hatásuk mellett sajnos igencsak ludasak lehetnek a száj bőrének kiszáradásában. A száraz ajkak pedig nagyon hamar cserepesednek ki, és megindul egy ördögi kör az ilyen típusú ajakápolók használatával.

Amennyiben már kiszáradt a bőr ajkunkon, akkor amellett, hogy inkább természetes anyagokból készített kencékkel segítjük regenerálódását, fontos kerülnünk a nagyon sós és savas ételeket is, hiszen ezek csak még inkább kicsípnék szánk bőrét. Ugyanígy hanyagolnunk kell az erősen mentolos fogkrémeket is ilyen helyzetben, mivel ezek szintén durva hatással lehetnek ajkunkra.

Ahhoz azonban, hogy teljesen elégedettek lehessünk szánk kinézetével, sok esetben nem csak az kell, hogy szépen ápoltak legyenek ajkaink. Hiába nem repedezett a bőr rajta, ha saját magunknak nem tetszik a szánk mérete vagy épp formája miatt, és ilyenkor természetes, hogy nem is emeljük ki, vagy utáljuk, ha ránéznek a beszélgetőpartnereink. A saját adottságokkal azonban csak akkor vehetjük fel a kesztyűt, ha megfelelő szakemberhez fordulunk, és megfelelő segítséget kérünk a változtatáshoz. Eszünkbe ne jusson olyan megoldás, mint például a sok tini által elkövetett szájduzzasztás!

Az EstheticHungary Klinika egy olyan eljárással tud segítséget nyújtani mindazoknak, akik nem elégedettek ajkaik méretével, formájával vagy épp mindkettővel, mely egy teljesen természetes, szép eredményt ad. A PermaLip ajakimplantátum ugyanis teljesen egyénre szabott alakot és nagyságot képes megadni ajkainknak, ami azt jelenti, hogy a beavatkozást követően már imádni fogjuk a szánkat, és ennek megfelelően ki is fogjuk emelni, és fürdünk majd a jóleső magabiztosságban, ha rátévednek az elismerő tekintetek.

 

Tudjon meg többet a PermaLip ajakimplantátumról és az EstheticHungary Klinikáról:

http://esthetichungary.hu/