Minden évszaknak megvannak a maga jellegzetességei, és természetesen ezt a divat is követi mind öltözködésben, mind pedig a smink terén. Ugyan vannak alapkövek, melyeket nagyon megmozgatni nem tudunk és nem is akarunk, egy-két újítás azért mindig belefér. Nézzük most meg, milyen is az idei, őszi trend!

Ahogy lekerülnek a merészebb és főleg színesebb nyári ruhadarabok, úgy kerülnek elő az őszhöz igazán illő színek is. Mivel a természet ilyenkor a sárgában, barnában, bíborban pompázik, mi is játszhatunk ezekkel a színekkel. Ugyan főként a száj kapja a nagyobb hangsúlyt, feldobhatjuk sminkünket idén egy kis arannyal is, és a sötétebb, kissé hidegebb árnyalatok, mint például a mély türkiz is megengedettek, főleg később a tél elején. A füstös szem sem ment ki a divatból, sőt! A fekete körsatír nem csak hódító, hanem egyben elegáns megjelenést is biztosít.

Ne féljünk tehát használni a mélyebb színeket! Persze minden sminkelés alapja maga az arc és a szemek környékének ápolása. Nem csak a smink felvitelekor, hanem a lemosásakor is körültekintőnek kell lennünk, és megfelelő módon gondoskodnunk kell bőrünkről. A sminkelésnek csak egyetlen gond tud akadályt építeni még akkor is, ha a szépérzékünkkel és színválasztásunkkal minden a legnagyobb rendben lenne, méghozzá a szemhéjak csüngése.

Ez a kellemetlen, egyrészt esztétikai, másrészt pedig sokszor egészségügyinek is mondható probléma ugyanis nagymértékben gátat vethet sminkes elképzeléseinknek. Az EstheticHungary Klinika azonban azok számára is megoldást nyújt, akik ilyen gonddal küzdenek, hogy ne kelljen lemondaniuk örökre a gyönyörű sminkekről.

A lógó szemhéj megszüntetésére tökéletes beavatkozás a felső szemhéjplasztika, mely eljárás során megszabadítanak minket a csüngő és oly sok bosszúságot okozó szemhéjfeleslegtől. A gyógyulás után nem csak a sminkelés megy majd könnyebben, de még sokkal fiatalosabb is lesz tekintetünk. Ezt követően pedig végre tényleg csak azzal törődhetünk, hogy milyen színekkel dobjuk fel trendi, őszi sminkünket!

 

 > A szemhéjplasztikáról bővebben

> Előtte-utána képek

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940