Ha kimondjuk a szót, hogy plasztikai műtét, akkor mindenkinek szinte egyből csak hölgyek jutnak eszébe, hiszen a mellnagyobbítást, a mellfelvarrást és a többi ránctalanító beavatkozást általában csak nőkhöz kötjük. Pedig manapság már egyre több férfi dönt a fiatalító eljárások alkalmazása mellett, persze itt nem a mellplasztikára kell elsősorban gondolnunk, bár ilyet is hallhattunk már nemrég a celebvilágban.

A férfiak nem is hinnénk, hogy mennyire hiúak, sokszor több időt képesek eltölteni a tükör előtt, vagy az öltözködéssel, mint nőnemű társaik. Persze általában ezt rejtve teszik, ezért nem is képzelnénk róluk, hogy mennyire nincsenek megelégedve sok esetben ők sem a külsejükkel.

Az öregedés ugyanúgy eléri őket is, mint a hölgyeket, a fránya ráncokat ők sem tudják takarni, kisimítani és a zsírpárnák is ugyanolyan könnyen rakódnak már minden testrészükre, mint nálunk, lányoknál.

Nagyon kevesen vannak azonban köztük, akik eljátszanak a gondolattal, hogy fiatalító eljárás segítségét kérjék. Ahogy ránctalanító krémet is csak nagyon kevesen alkalmaznak, vagy csak úgy, hogy titokban, úgy bele sem gondolnak, hogy a ránctalanító eljárások, a zsírleszívás, és egyéb plasztikai beavatkozások bizony az ők gondját is megoldhatnák.

A sztárvilágban azonban egyre gyakrabban hallani, hogy bizony az erősebb nem is képviselteti magát a plasztikai sebészeknél. Félre kell tehát tenni az olyan sztereotípiákat, hogy a szépészeti beavatkozások nem a férfiaknak valók, és bele kell vágni, ha már nem tetszik az, amit a tükörben látunk. Az EstheticHungary Klinikán nem csak a hölgyek, de az úriemberek is kedvükre válogathatnak azon eljárások közül, melyek segítségével majd éveket tagadhatnak le, és nem csak lelkükben lesznek fiatalok ezután.

 

Bővebben a Klinikáról, és a szépészeti eljárásokról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu