Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Le a konyhasóval!

A mindennapi életben szinte elkerülhetetlen, hogy több só kerüljön a szervezetünkbe, mint amennyi a megfelelő mennyiség lenne. És mennyi is a megfelelő mennyiség? Naponta maximum egy teáskanálnyi. Ám akkor is ki vagyunk téve az ennél több só elfogyasztásának, ha mi magunk nem sózzuk saját ételeinket.

A só ugyanis nagy mennyiségben jelen van mindenféle péksüteményben, füstölt húsokban, leveskockákban, és persze az olyan finomságokban is, mint a chips, ropi, különböző sajtok, kolbászok és sütemények. Így nagyon nehéz kordában tartani a bevitt mennyiséget, ezért nem árt tudni, mit is okoz, ha túl sok sós ételt eszünk meg.

Azáltal, hogy szabályozzák a testfolyadékok nyomását, a só alkotóelemei felelősek azért, hogy sejtjeink ne legyenek petyhüdtek és ernyedtek, hanem feszesek. De emellett a só sajnos képes megkötni a vizet is sejtjeinkben, így felelős a szervezetünk vízháztartásáért is. Aki amellett, hogy rendszeresen eszik sós ételeket, még saját konyhájában is túlzott mennyiségben használja a sót, az komoly károknak teszi ki szervezetét, hiszen a só több szervet megterhel, köztük a szívet és a veséket is. A szövetekben megkötött víz gyakran vezethet ödéma és duzzanatok kialakulásához, ami főként a végtagokon és az arcon látszódik meg.

Aki ilyen problémát észlel magán, az sürgősen változtassa meg sózási szokásait, és inkább ízesítse ételeit olyan fűszerekkel, mint a petrezselyem vagy a kakukkfű, illetve használhat mustárt vagy ecetet is. Emellett fogyasszon sokkal több zöldséget, gyümölcsöt, halat és szárnyasokat, természetesen hozzáadott só nélkül.

 Az arcon előforduló duzzanatok – leggyakrabban a szemkörnyékiek - az egyik legláthatóbb jelei a fent leírtaknak. Nem szabad összetéveszteni azonban a szemhéjak más okból eredő petyhüdtségével ezt. Az ugyanis kialakulhat az idősödés során, illetve öröklött gond is lehet. Aki csüngő szemhéjat lát a tükörben, annak tehát a só megvonása nem fogja megoldani problémáját.

A lógó szemhéj sajnos nem csak esztétikailag zavarhatja az embert, hanem bizony a normális látást is akadályozza, ezzel folyamatosan rontva szemünket. Éppen ezért érdemes szakértő kezek alá feküdni ezzel a problémával, hiszen egy szemhéjplasztikai beavatkozás után nem csak külsőnk változik meg jó irányba, és fiatalosabb arcunk lesz, hanem látásunk is javulhat.

 

Tudjon meg többet a szemhéjplasztikáról és az EstheticHungary Klinikáról:

http://esthetichungary.hu/

Fáradt szemek

A fáradt, duzzadt, petyhüdt szemhéjat nagyon sok minden eredményezheti. Sokaknál sajnos olyan szemhéjlógásról beszélünk, mely öröklött jellegű, de természetesen ez a csüngés egy természetes öregedési folyamat is lehet. De mi van akkor, ha a szemhéjunk nem is lóg, hanem inkább duzzadt, és emiatt takarja szemünk egy részét?

Ilyen esetekben tényleg számos ok állhat a háttérben. Kialakulhat ugyanis például a túlzott alkoholfogyasztástól, de előjöhet ez a probléma akkor is, amikor a szervezetünk vízháztartásával van baj. Az egyik legkézenfekvőbb és leggyakoribb oka pedig nem más, mint amikor rosszul alszunk, nem elég kényelmes a párnánk, és éjszaka nem tudjuk kipihenni magunkat.

Ellentétben a  szemhéjcsüngéssel, a fent említett dolgok ellen magunk is fel tudjuk venni a kesztyűt. Ugyanis ha odafigyelünk arra, hogy ne együnk túl sós ételeket, igyunk sok vizet, viszont alkoholból kevesebbet, és helyesen válasszuk ki a megfelelő párnát, akkor bizony hamarosan számíthatunk arra, hogy szemünk környékéről – így a felső szemhéjunkról is – eltűnnek a duzzanatok.  

Azonban ha nem az életmódunkból adódóan duzzadtak a szemeink, hanem olyan szemhéjcsüngéssel állunk szemben, melyet mi magunk nem tudunk orvosolni, akkor persze az imént leírt gyógymódok erre sajnos nem lesznek hatással.

A szemhéjcsüngés nem csak esztétikailag zavaró részlet, hanem sajnos meggátolja a tökéletes látást, és hamarosan romlani fog szemünk. Nem beszélve arról, hogy egy folyamatos mogorva, szomorú tekintet biztosít tulajdonosának. Ezen helyzeteken segít a felső szemhéjplasztika, amely során eltávolítják a felesleges szemhéjrészt. Az eljárás után nem csak fiatalabb lesz tekintetünk, hanem hamarosan jobban is fogunk látni, és az olyan hétköznapi rutindolgok is sokkal egyszerűbbek lesznek, mint a sminkelés.

Bármilyen esztétikai problémánk van tehát a szemünk környékén, mindegyikre van megoldás. Vegyük hát kezünkbe a kinézetünket, és ha mi fel tudjuk venni a harcot, akkor tegyünk meg mindent a fiatalos, kipihent szemekért, ha viszont ez nem rajtunk múlik, akkor forduljunk szakértő kezekhez. Az EstheticHungary Klinika már számos páciensnek nyújtott segítséget abban, hogy újra üde tekintete és jobb látása lehessen a zavaró szemhéjrészektől megszabadulva.

 

Ismerje meg jobban a szemhéjplasztikát és az EstheticHungary Klinikát:

http://esthetichungary.hu/

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.