Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kebleink szülés után

A legtöbb nő életében eljön az idő, amikor kisbabát szeretne. Ez egy gyönyörű készülődés kezdete, és abban a pillanatban, amikor úgy döntünk, gyermeket szeretnénk, azzal együtt bizony azt is elhatározzuk, hogy mostantól fogva teljesen megváltozik az életünk.

A nők tekintetében pedig nem csak az életvitel fog változni, hanem bizony egész testük átalakuláson megy át. A terhesség ideje alatt olyan folyamatok indulnak be, melyek természetes változásokat eredményeznek. Persze, itt nem csak a pocak növekedéséről beszélünk. Az egész hormonháztartás a feje tetejére áll, más lesz a bőr szerkezete, más lesz szinte minden.

A terhesség során a tejtermelődés is megindul az emlőkben, hogy mikor a pici világra jön, elkezdhessük táplálását. A mellek ilyenkor megduzzadnak, és természetesen kissé meg is nyúlnak. Ez a változás egészen a szoptatás végéig tart, majd azt követően a tej termelődése megszűnik. Ilyenkor a keblek mérete ugyan visszacsökken, sajnos azonban a kötőszövetek megereszkedése miatti lógás nem fog megszűnni már.

Rengeteg anyukát zavar az, hogy bármilyen módon is szerzi vissza szülés előtti formáját, a mellekkel sajnos nem tud mit kezdeni. Ilyen esetekben tökéletes megoldást jelenthet a mellfelvarrás, melynek során eltávolítják a bőrfelesleget, egyben megformázzák az emlők állományát. A tökéletes eredmény eléréséhez nem minden esetben, de néha szükséges kombinálni ezt az esztétikai beavatkozást a mell nagyobbításával is. Persze ez teljesen adottságfüggő, így a személyre szabott, illetve a kívánt eredmény érdekében az EsthetciHungary Klinikán ingyenes, személyes konzultációkon beszélhetjük meg a részleteket azelőtt, hogy a műtét mellett döntenénk.

Az eljárást követően újra fiatalos kebleink lesznek majd, éppúgy, mint a babavárást megelőző időszakban, sőt, talán még annál is tökéletesebb eredményt kapunk. A fiatalos dekoltázs nem csak a szemeknek nyújt gyönyört, hanem visszanyerhetjük általa régi formánkat, önbizalmunkat is.

 

Ismerkedjen meg a mellplasztikával és az EstehticHungary Klinikával:

http://esthetichungary.hu/

Babavállalás előtt

A hölgyek körében egyre elterjedtebb az, hogy akár esztétikai, akár egészségügyi okok miatt meg szeretnék csináltatni melleiket. Nagyon sokat dob ugyanis az önértékelésünkön, ezzel együtt az általános hangulatunkon, a lelki világunkon, ha úgy nézhetünk ki, ahogy azt álmainkban elképzeljük. És valljuk be, a mellek azon testrészek közé tartoznak, melyekkel a legtöbben nincsenek megelégedve.

Azonban egy mellnagyobbító vagy esetleg csak formázó műtét előtt számot kell vetnünk minden körülménnyel, hogy az eredmény a lehető legszebb legyen. Az egyik nagy kérdés akkor merül fel, ha a páciens épp gyermekvállalás előtt áll. Ugyanis ha valaki biztos abban, hogy babát szeretne, és abban is biztos, hogy melleit plasztikáztatni akarja, érdemes elgondolkodni azon, hogy a kettőt hogyan hangolja össze.

A beültetett implantátum ugyan semmilyen problémát vagy nehézséget nem okoz a szoptatáskor, viszont ha tudunk várni még a beavatkozásra, akkor a legjobb döntés az, ha csak szülés, illetve a szoptatási időszak után vágunk bele a műtétbe. Ugyanis a terhesség ideje alatt, majd a szülés utáni szoptatás szakaszában a női emlők mind méretükben, mind pedig alakjukban is nagymértékben megváltozhatnak. Éppen ezért számos esetben előfordul az is, hogy aki korábban nem akart mellkorrekciót végrehajtatni magán, az is ehhez a megoldáshoz fordul, vagy aki már implantátummal rendelkezik, szükséges szintén egy korrekciós beavatkozás ezen időszak után.

Testünkben rengeteg változás megy át, amikor teherbe esünk, és kihordunk egy kisbabát. Ezért mindenképpen javasolt a mellplasztika mellett csak a szoptatást követően döntenünk. Így nem csak az eredeti elképzeléseinket tudjuk megvalósítani ezzel, hanem a babavállalással járó változásokat is vissza tudjuk állítani. A személyes konzultáció, mint minden szépészeti beavatkozás előtt, itt is elengedhetetlen, melynek segítségével a legjobb döntést fogjuk tudni meghozni majd.

 

Tudjon meg többet a mellplasztikáról és az EstheticHungary Klinika többi szolgáltatásáról:

http://esthetichungary.hu/

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.