Mint mindennek, a rúzsnak is megvan a saját divatja, és a változás most tavasszal is szembetűnő a sminkelés terén. Míg sok esetben szeretünk csak sima, alig látható szájfényt vagy ajakápolót használni, addig most tavasszal a berobbanó színek fognak hódítani. Legyünk hát divatosak, és vegyük fel a hömpölygő tavasziasodás iramát!

A szürke telet hátrahagyva nem is lehet annál jobb, mint ruhatárunkkal és természetesen sminkünkkel is meghozni a változást. Idén tavasszal főként a pink, a piros és a narancs különböző színvilágai fognak hódítani, de persze nem minden áll jól mindenkinek.

Akik világosabb bőrrel rendelkeznek, azok választhatnak a természetesség és a nagy kontraszt között. Hétköznapokra mindenképpen az első a nyerő, amit halvány rózsaszínnel, málnás pirossal érhetünk el. A buja vörös csak akkor jöhet szóba, ha nagyobb eseményre megyünk, vagy direkt szeretnénk kihangsúlyozni fehér porcelánbőrünket. Akiknek kreolosabb bőrük van, nyugodtan válogathatnak az élénk paradicsom piros, illetve a neonos színű narancs árnyalatok között.  

Természetesen rúzsozáskor az sem mindegy, mire kenjük fel a színeket. Az ajkak szempontjából nagyon fontos, hogy ápoltak legyenek, és persze az adottságok is húznak némi korlátot a színek használatához. A vékonyabb ajkakat általában nem szeretik annyira kiemelni, inkább a visszafogottabb stílust választják ilyenkor.

Pedig nem kellene beletörődni ebbe sem, hiszen mindenki számára adott a lehetőség, hogy vad, buja, dús ajkai lehessenek. A PermaLip ajakimplantátum segítségével ugyanis nem csak vastagabb szánk lehet, hanem mindezt a természetesség legnagyobb megtartásával érhetjük el.

Az implantátum mindenkinek a saját adottságaihoz mérten kerül kiválasztásra mind formában, mind pedig méretben, éppen ezért leendő viselője tényleg esztétikus látványt fog nyújtani vele. A rúzsozás terén pedig még inkább kinyílik a világ, és nyugodtan bátorkodhatunk kiemelni gyönyörű szánkat igéző, vörös színekkel is.

 

Ismerje meg jobban a PermaLip ajakimplantátumot és az EstheticHungary Klinikát:

http://esthetichungary.hu/