Ahogy egyre hidegebb az időjárás, természetes, hogy mindenki csak a melegre vágyik. Ilyenkor akármennyire is keveset tartózkodunk kint, akkor is átfúj minket a hideg szél, és a téli levegő igencsak megviseli arcbőrünket.

Természetes, hogy ebben az időszakban akár zuhanyozásról, akár fürdésről, vagy éppen csak mosakodásról van szó, a lehető legmelegebb vizet szeretnénk használni, azonban nem árt, ha tudjuk, hogy ezzel sajnos nem teszünk jót bőrünknek. Ez az egész testünkre vonatkozik, azonban az arc bőre még sokkal érzékenyebb a forró vízre, hiszen ha mosakodás után nem sokkal kimegyünk a hideg levegőre, akkor nem csak az a baj, hogy mindkét tényező – a forró víz és a jeges szél – alapból szárító hatású, hanem a kettő váltakozása még inkább megviseli a bőr ellenálló képességét. Mivel arcunkat nem tudjuk úgy felöltöztetni, mint testünk más részét, nagyon fontos, hogy ekkora hő különbségeknek ne tegyük ki. Inkább mosakodjunk langyos vízzel, a reggeli órákban ez arra is jó, hogy könnyebben felébredjünk!

Az sem mindegy a víz hőfoka mellett, hogy mivel mossuk meg arcunkat. Ugyanis a legtöbb szappan és tusfürdő szintén szárító hatású, ezért ilyenkor főleg olyan készítményeket alkalmazzunk, melyek természetes összetevőkből állnak, vagy ha lehet, akkor csak tiszta vízzel végezzük a reggeli rutint.

Ellenkező esetben nem sokkal azután, hogy kilépünk az utcára piros, száraz foltok jelennek meg arcunkon, ami nem csak csúnya látványt nyújt, hanem ha nem ápoljuk megfelelően, amint lehetséges, arcbőrünk sajnos maradandó károkat is elszenvedhet. A kiszáradt bőr, ha nem jut megfelelő vitamin és tápanyagmennyiséghez, és nincs helyreállítva szerkezete és vízháztartása, akkor nagyon gyorsan és látványosan ráncosodni kezd.

A mély redők kialakulása tehát nem csak az idősödésen múlik, hanem bizony nagymértékben rajtunk is. Akinél egyre szembetűnőbb a ráncosodás, annál már egy idő után nem elég a különböző kozmetikumok alkalmazása. Ilyen esetekben tökéletes eredményt nyújtó segítséget olyan esztétikai beavatkozásoktól várhatunk, mint például a szálbehúzásos arcfiatalítás, mely természetes módon, a behúzott szálak segítségével egy saját bőrregenerációt indít el, és tartósan, akár 2 évig is fenn tartja ezt az állapotot. Az arc nem csak fiatal, de üde és ránctalan is lesz, visszaadva ezzel elveszett ifjúságunkat.

 

Tudjon meg többet az EstheticHungary Klinikán végzett szépészeti eljárásról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu