Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A bosszúság öregít

Mivel arcizmainkkal folyamatosan kommunikálunk, akkor is, ha épp nem figyelünk oda rájuk, mindig kifejezzük velük az épp aktuális érzeleminket, hangulatainkat. Ez azt jelenti, hogy szinte megállás nélkül dolgoznak ezek az izmok, így természetes, hogy ennek függvényében előbb vagy utóbb mindenkinél kialakulnak a dinamikus ráncok.

Erre persze mondhatjuk, hogy az öregedésnek ez egy természetes folyamata, de ha jobban megfigyeljük, akkor bizony vannak olyan esetek, amikor nem csak szimplán az idősödésről beszélhetünk, illetve nem azt okolhatjuk azért, hogy milyen és mennyire mély barázdák alakultak ki arcunkon.

Ugyanis nem mindegy, hogy milyen mimikából használunk a legtöbbet… Ha valaki kiegyensúlyozott, nyugodt és inkább vidám életet él, annak többnyire ténylegesen csak olyan ráncok fogják tarkítani arcát, melyet rá lehet fogni az öregedésre, sőt, néhány nevető ránc még édes is tud lenni. Azonban a mai, rohanó, stresszel teli világban sajnos ez nagyon ritka, hiszen mindenkit ér rengeteg bosszúság.

Ahhoz azonban, hogy megóvjuk külsőnket, bizony meg kellene tanulni leereszteni, minél többet kikapcsolódni és lazábban kezelni a dolgokat. Ugyanis ha valaki túl sokat mérgelődik, és használja az ilyen lelkiállapothoz illő mimikákat, annak bizony igencsak hamar mélyülni kezdenek majd redői, és idejekorán olyan ráncos homloka és karakteres barázdái lesznek, melyekkel még akkor is bosszúsnak láthatjuk, amikor nem az. A folyamatos homlokráncolás és szemöldök összehúzás sajnos hamar megalkotja a nem várt képet arcunkon.

Akiket zavar az így kialakult összkép, azok számára természetesen létezik már olyan megoldás, mely visszahozhatja az üde és fiatalos, gondterheltség-mentes arcot. Ez nem más, mint a botoxos kezelés, melynek során a befecskendezett anyag átmenetileg lebénítja az izmokat, ennek következtében a bőr kisimul homlokunkon. Persze ez tényleg csak egy átmeneti hatás, azonban az eredmény 4-6 hónapig is fennállhat. Ne törődjünk hát bele abba, hogy örökös morcossággal éljünk arcunkon, hanem vágjunk bele a fiatalodásba, és az eljárás után nem csak a ráncoktól vehetünk búcsút, hanem az örökös bosszúságtól is, hiszen már csak ez az átalakulás is jobbá teszi majd mindennapjainkat.  

 

Keresse fel az EstheticHungary Klinikát, hogy többet megtudhasson a botoxos eljárásról:

http://esthetichungary.hu/

Még a fejfájásra is jó!

Nem is gondolnánk, hogy némely szépészeti eljárásnak olyan hatásai is vannak, melyek az egészségünk szempontjából igen sokat tudnak segíteni. Ilyen megközelítésből talán senki meg sem fontolja, hogy elvégeztessen magán valamilyen esztétikai beavatkozást, pedig sok esetben orvosolná gondunkat, amivel talán már hosszú ideje küzdünk különböző gyógyszerekkel.

Ilyen például a folyamatosan visszatérő fejfájás, mely nagyon sok embert érint manapság. Ezt ugyanis okozhatja a túlzott izomtónusok kialakulása a homlok környékén. Az izomtónus nem más, mint az izmok vérrel telt, feszes állapota, ami a rendszeres, folyamatos mozgatások hatására alakul ki az izmokat beidegző, mozgató idegsejtek fokozott aktivizálása által. Ez tulajdonképpen a mimikánk szünet nélküli alkalmazása és az érzelmeink folyamatos kifejezése a homlok izmainak használatával.

Az ilyen módon kialakuló fejfájást megszüntetheti egy botox kezelés, melynek során botulinum toxinnal bénítják le átmenetileg a homlok és a két szemöldök közti részen található izmokat. A beavatkozás hatására a dinamikus ráncok megszűnnek, a bőr teljesen kisimul és járulékos hatásként a túlzott izomtónusoknak köszönhető fejfájás is megszűnik.

Ez a szépészeti eljárás tehát nem csupán arra alkalmas, hogy visszanyerjük fiatalságunkat, ezzel együtt növeljük önbizalmunkat, és szívesen nézzünk tükörbe, ahonnan egy üde, kisimult arc néz majd vissza ránk, hanem olyan kellemetlenséget is megoldhatunk vele pluszként, mint a kínzó fejfájás.

Amennyiben többet szeretne tudni erről az esztétikai beavatkozásról, keresse fel az EstheticHungary Klinikát, ahol minden csütörtökön egy nyílt nappal várják a kedves pácienseket. Ezen az ingyenes konzultáción mindent megtudhatunk a botox kezelésről, és minden felmerülő kérdésünkre választ kaphatunk. A „botox buli” zárásaként pedig különleges kedvezményt vehet igénybe az, aki szeretné kipróbálni ezt a fantasztikus fiatalítást.

Jelentkezzen az ingyenes konzultációra, és tudjon meg többet a botox kezelésről:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Félelem a botox-tól

Amikor meghalljuk a „botox” szót, valószínűleg a legtöbb emberben feljön egy olyan kép, melyet kialakítottunk az évek során látott és hallott hírek és előítéletek alapján. Sokan ellenérzéssel fordulnak a témához, pedig ha jobban megismerkednének a kezelés nyújtotta előnyökkel, akkor többen döntenének amellett, hogy kipróbálják azt.

Az egyik legdühítőbb és legfeltűnőbb jele az öregedésnek a dinamikus ráncok kialakulása. Ezek az idő folyamatos múlásával egyre mélyebbek lesznek, hiszen arcizmainkkal folyamatosan kommunikálunk, érzelmeket, hangulatokat, gondolatokat fejezünk ki velük, és a folyamatos használatuktól természetes, hogy ezek a ráncok egyre látványosabbak lesznek arcunkon. A botox injekció segítségével ezek a dinamikus ráncok eltűntethetők.

A kezelés során a befecskendezett anyag átmenetileg lebénítja az izmokat, mely következtében a bőr kisimul arcunkon. És ez az a pont, amitől a legtöbben félnek, hogy egy ilyen injekció után a lebénult izmokat nem fogják tudni használni a továbbiakban. De mivel ez csak egy átmeneti hatás, ettől természetesen nem kell tartani.

Ahhoz, hogy még kevésbé féljünk egy ilyen beavatkozástól, nagy segítséget nyújt a kezelést megelőző személyes konzultáció, melynek során minden felmerülő kételyre és kérdésre választ kap az injekciózást végző plasztikai sebésztől a páciens. Nagyon fontos, hogy egy ilyen döntés előtt mindent tisztán lássunk, és csak akkor vágjunk bele, ha már a félelem apró szikrája sincs bennünk.

Ehhez segítséget nyújthat az EstheticHungary Klinika által szervezett, és minden csütörtökön megrendezésre kerülő „Botox buli”, ahol minden érdeklődő részletes tájékoztatást kap a kezelésről, majd ezek után egy igen különleges kedvezményt is igénybe vehetnek. 

 

Tudjon meg többet a botox kezelésről, és jelentkezzen csütörtöki programunkra:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.