Természetes, hogy vannak olyan esetek, amikor egyszerűen muszáj felvennünk ezt a ruhadarabot, viszont sokan úgy gondolják, a szabad perceikben inkább megválnak tőle. Nem csak amiatt, mert úgy sokkal kényelmesebb, hanem azért is, mert felmerül a kérdés: jót teszünk-e azzal, ha rajtunk van egész nap?

Nagyon sokan ugyanis úgy gondolják, hogy azzal, ha hordják akár éjjel-nappal melltartójukat, azzal meg tudják előzni a mellek megereszkedését. Pedig ez talán a legutolsó dolog, ami valamennyire is képes befolyásolni jó értelemben kebleink állapotát, sőt, néha sajnos rosszat is okozunk velük.

Melleink megereszkedése inkább függ az idő múlásától, vagyis a természetes öregedési folyamatoktól és a génjeinktől, ezen felül korábban megindul, ha életmódunkkal teszük érte. Beszélhetünk a dohányzásról, a hízás és fogyás váltakozásának számáról, illetve természetesen az egyik legnagyobb befolyással az ugyanakkor legszebb időszakunk nyomja rá bélyegét testünkre, a terhesség.

A melltartóval tehát megelőzni ezeket nem tudjuk, sőt, inkább gondokat okozunk, ha esetleg nem jó méretet választunk magunknak. Ugyanis a nem megfelelő fazonú, vagy méretű melltartók elszoríthatják vérkeringésünket, és fájdalmakat is okoznak. A másik szemlélet szerint akkor lesznek feszesebbek kebleink, ha egyáltalán nem viselünk melltartót, de ez az állítás sem helyes, hiszen van, amikor már elengedhetetlen a mellek alátámasztása.

Egy biztos, akkor tesszük a legjobbat, ha úgy hordjuk ezeket a ruhadarabokat, ahogyan nekünk a legjobb. Ahogy nekünk kényelmes, és ahogyan jól érezzük magunkat bennük, valamint persze az sem elengedhetetlen, hogy szépnek. Hiszen a nőiességünk egyik legfontosabb eleméről beszélünk.

Éppen ezért, ha valakinek gondja van melleivel, akár, mert túl kicsikkel áldotta meg a természet, vagy mert az idő már rátette kezeit, és megereszkedtek a keblek, akkor nagyon fontos, hogy ne törődjünk bele elégedetlenségünkbe.

Az EstheticHungary Klinika mindenki számára saját, személyre szabott megoldással várja mindazokat, akiknek valamilyen problémájuk van dekoltázsukkal kapcsolatban. Mind a mellnagyobbítás, mind a mellfelvarrás olyan eredményt adhat, mely visszahozza önbizalmunkat is és büszkén húzzuk majd ki magunkat. Ráadásul most július 31.-ig egy olyan kedvezménycsokor várja mindazokat, akik mellnagyobbítást szeretnének, mely egyszerűbbé teszi a döntést.

 

További részletekért keresse fel honlapunkat:

> A kedvezményprogram részletei

> Nézze meg eredményeinket! - Mellnagyobbítás előtte-utána képek

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940