Bár tudományos vizsgálatok nem bizonyítják, hogy lenne bármi köze is a szemünk színének személyiségjegyeinkhez, azonban vannak olyan egybeesések, melyek mégiscsak szemet szúrnak. Statisztikák szerint pár tulajdonság mindenképp köthető egy-egy szemszínhez, de persze minden egyéniség más, így nem lehet általánosítani, mégis érdekes lehet ez a fajta csoportosítás is.

Az egyik leggyakoribb szemszín a barna. A barnaszeműek általában megbízhatóak, jószívűek és hűségesek. Emellett nagyobb az önbizalmuk és gyengédebbek is. A zöld szem ezzel ellentétben igencsak ritka, és főként a titokzatosság lehetne védjegyük. A kettő keveréke, amikor kissé zöldes széle van a barna szemnek. Akik ilyen tekintetet tudhatnak magukénak, azok általában nyitottak, barátságosak és szeretik a spontaneitást.

Szintén ritka szemszín a szürke és a fekete is. Előbbihez a bölcsesség és a szelídség társulhat, utóbbihoz pedig kiegyensúlyozottság és magas fokú felelősségtudat. Sokak kedvence a kék szem, annak ellenére, hogy bizony a kékszeműek sokszor nincsenek felvértezve túl nagy önbizalommal. Pedig különleges szépségikonok, és bizony a külvilág számára sokszor csábító a tekintetük.   

Természetesen ezek tényleg nem kőbe vésett társítások, azonban sokszor megfigyelhetjük, hogy valóban van némi alapja a fent leírtaknak. Azonban arról, hogy milyen színű a szemünk, egyáltalán nem tehetünk, és nem biztos, hogy a kategorizálás mindenkire igaz.

Ahogyan szemszínünkről sem tehetünk, sokszor azt sem tudjuk befolyásolni, hogy milyen a szemünk környékének állapota. Persze számtalan életmódbéli probléma van, melyek ellen többet is tehetnénk, de sokszor a genetika teszi csak a dolgát.

A gyönyörű tekintet pedig bizony nem csak a szemeink színétől függ, hanem attól is, hogy néz ki a környezete, hogyan sminkeljük magunkat, vagy éppen mi akadályoz meg minket a tökéletes sminkelésben. A szemhéj lógása bizony nagyon zavaró lehet, mind esztétikailag, mind pedig olyan hétköznapi tevékenységben, mint a sminkelés. Sokszor sajnos még a látásban is akadályoz, éppen ezért muszáj tennünk ellene.

A felső szemhéjplasztika tökéletesen oldja meg ezt a problémát, segítségével nem csak megszabadulhatunk a fölösleges, lógó résztől, hanem könnyebb lesz a sminkelés, és persze fiatalosabbá válik tekintetünk is.

 

> A szemhéjplasztikáról bővebben

> Előtte-utána képek

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940