A szem a lélek tükre. Ezt a kifejezést nem véletlenül ismeri mindenki, hiszen nagy igazságon alapul. Szemünkkel vesszük fel ugyanis az első kontaktot más emberekkel, és a legtöbb érzelmet, hangulatot is szemünkkel tudjuk kifejezni, sokszor akaratlanul is. Amikor a szemünk táskás, fáradt és fénytelen, az bizony elárulhatja, milyen életmódot is folytatunk.

A természetes öregedés mellett sajnos ma már nagyon sokat ronthat a kinézetünk helyzetén az, hogy hogyan élünk. A helytelen táplálkozás, a sok stressz, a dohányzás, az alkohol és főként a kevés alvás igen rá tudja nyomni a bélyegét szervezetünkre. Ha valaki a fent említett negatív dolgokból akár csak egyet is túlzásba visz, már rosszat jelent, viszont ki kell jelenteni, hogy sajnos a legtöbb esetben szinte mind előfordul életünkben, és nem is keveset.

Ezek együttvéve pedig felgyorsítják az idő múlását, méghozzá úgy, hogy mélyítik ráncainkat, bőrünk, hajunk egészségtelen, fénytelen lesz, és bizony az egyik első és legszembetűnőbb változás arcunkon megy át. A szemünk környéke ebből a szempontból igen kényes rész, hiszen a felső szemhéjnál a csüggés, alsó szemhéjnál pedig az egyre duzzadó táskák alakulnak ki, nem beszélve a szem környéki ráncokról, szarkalábakról.

Ha újra fiatal tekintetet szeretnénk, ma már létezik rá megoldás, mely gyorsan és olyan formában oldja meg szem környéki gondjainkat, amilyenben mi szeretnénk. A felső szemhéjplasztika ugyanis megszűnteti a felső szemhéj zavaró csüngését, az alsó szemhéjplasztika pedig eltűnteti a csúnya táskákat. Van, akinek már az egyik is nagy segítséget jelenthet, de ha mindkét beavatkozást elvégeztetjük magunkon, teljesen biztos az, hogy egy új, évekkel fiatalabb szempár néz majd a világra, egy sokkal üdébb és szintén fiatalabb lelket tükrözve.

Az EstheticHungary Klinikán mindkét eljárás elérhető, így mindenki a saját igényeinek megfelelően tud dönteni, melyiket szeretné elvégeztetni magán. A döntésben természetesen segítenek a beavatkozások előtti személyes konzultációk, ahol minden kétségünkre és kérdésünkre választ kaphatunk.

Ismerje meg jobban az EstheticHungary Klinika által nyújtott szemhéjplasztikai szolgáltatásokat:

http://esthetichungary.hu/