Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fiatalabb arc, fiatalabb lélek

Sok ember számára von egyfajta gátat az, hogyha látja az öregedés jeleit egyre inkább feltűnni saját külsőjének minden egyes pontján. Persze tudjuk, hogy nem csak az arcunk kezd el ráncosodni az idő múlásával, hanem csontjaink, izmaink, ízületeink is kezdik megadni magukat az idősödésnek, azonban ha éltetjük a bennünk rejlő fiatalos életerőt, akkor minden folyamat késleltethető.

Ugyancsak a ráncosodásra is létezik megszámlálhatatlanul sok praktika, kozmetikum és néhány életviteli tanács, melyeknek segítségével ideig-óráig meg tudjuk akadályozni a szarkalábak gyors terjedését, de persze ez sajnos nem mehet a végtelenségig. Ráadásul annyi olyan tényező vesz minket körül, melyek még több lapáttal tesznek rá az öregedésre, hogy előbb vagy utóbb képtelenek vagyunk megtartani fiatalságunkat akkor is, ha az éveink száma nem is olyan sok még.

Ezzel együtt pedig kialakulnak az emberben olyan érzelmek, melyek a cselekvésre, a bevállalóságra, saját magunk elengedésére lesznek rossz hatással. Ilyen például a: „hogy nézne ki, ha ezt vagy azt csinálnám”, „milyen szemekkel néznének rám, ha ezt vagy azt venném fel”, „biztos megszólnak, ha…”, és a végtelenségig sorolhatnánk a hasonló helyzeteket.

Nem kell azonban beletörődnünk abba, amit nem szeretnénk, és bizony mindenki változtathat azon, milyennek is érzi magát belülről, és hogyan akar kinézni kívülről. A szálbehúzásos arcfiatalítás tökéletes megoldást nyújt mindazoknak, akik nem szeretnék még az idő kegyetlen jeleit magukon viselni, illetve a szerint viselkedni, mennyi idősnek néznek ki.

Az EstheticHungary Klinika szolgáltatási palettáján is megtalálható eljárást követően ráadásul olyan folyamatok indulnak be a behúzott szálak felszívódásával, melyek a saját bőrregenerációt indítják meg. Így biztosak lehetünk abban, hogy az eredmény természetes lesz, és szép, fiatal, üde arcot láthatunk majd reggelente a tükörből visszanézni ránk. Ez pedig a lelkünknek is jót tesz, nyugodtan mondhatjuk, hogy a külső változások belső újjászületést is eredményeznek. A gátak pedig megszűnnek, és ismét viselkedhetünk, öltözködhetünk úgy, ahogy azt saját énünk szeretné.

 

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Bőröregedés genetika miatt

Mint minden természetes folyamatot, a ráncosodást is lehet késleltetni, vagy éppen gyorsítani olyan életmódbéli szokásokkal, mint például a vitamin gazdag étrend vagy éppen a túl sok stressz, kevés alvás. Persze nem minden tényező függ tőlünk, ilyen például a genetika is. Ilyenkor bármennyire is küzdünk ellene, sajnos a mély redők előbb jelentkezhetnek, mint mi azt szeretnénk.

Ugyan rengeteg külső és belső tényező szabja meg azt, hogy mennyire adja be derekát szervezetünk és főként kinézetünk az idősödésnek, arról azonban nem tehetünk, hogy mit hordozunk génjeinkben. És bizony, sajnos a korai ráncosodás is örökölhető – voltaképpen anyai génekből -, méghozzá a bőrtípusunkkal egyetemben.

Az tehát, ha annak ellenére is makacs ráncok jelennek meg idejekorán rajtunk, hogy mindent elkövetünk ellenük - a legtöbb erre irányuló, életmódbéli szabály betartásával -, valószínűleg a génjeinknek köszönhető. Sokan el tudják fogadni, hogy a ráncosodás egyre inkább teret nyer arcukon, azonban valljuk be, mindenkinek az lenne az álma, hogy minél később legyen észrevehető rajta a korosodás folyamata.

Éppen ezért fejlesztették már olyan fokokra az esztétika kínálta lehetőségeket, mint amilyet a szálbehúzásos arcfiatalítás is képvisel. Ez a kiforrott technológia úgy adja vissza bőrünk fiatalságát, hogy saját bőrregenerációs folyamatokat indít be. Ugyanis, ahogy a bőr alá húzott finom szálak folyamatosan szívódnak fel, úgy aktivizálódnak ezáltal a bőr saját elemei, rugalmasságot és feszességet eredményezve.

A fiatal arc így hosszútávon lesz biztosított, és nem kell azon dühöngenünk, miért is mélyebbek egyre inkább az arcunkat tarkító redők vonalai. Ráadásul egyáltalán nem fognak ettől megváltozni arcvonásaink sem, egyszerűen csak kisimultnak fogunk tűnni, és jó pár évet letagadhatunk majd, vagy éppen így fogunk kinézni végre pont olyan idősnek, mint ahány évesek vagyunk.

A tökéletes és természetes eredményt adó eljárás megtalálható az EstheticHungary Klinika különböző plasztikai beavatkozásainak széles palettáján. A különleges arcfiatalítást Klinikánkon ingyenes konzultáció előzi meg minden esetben, hogy a szálak fajtája, valamint a behúzási technika és a kezelt terület pontos meghatározásra kerülhessenek a páciens adottságainak megfelelően. Az eredmény így biztosan el fogja nyerni nem csak a saját, hanem környezete tetszését is!

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Mangós kényeztetés

A mangó az egyik legkülönlegesebb déli gyümölcs, és szerencsére már itthon sem nehéz beszerezni érett, finom változatát. Nem árt, ha tudjuk, hogy nem csak fogyasztásával tehetjük szebbé napunkat, hanem bizony másra is fel lehet használni ezt az egzotikus gyümölcsöt, méghozzá a bőrápolásban.

Mint a legtöbb déli gyümölcsnek, a mangónak is hámlasztó hatása van, és akkor is kíméletesen tisztít, ha valakinek érzékenyebb a bőre. Emellett tele van rengeteg olyan vitaminnal, melyek segítik az arcbőr regenerálódását, így fittebb, üdébb lesz egész arcunk. A tápláló és hámlasztó pakolás elkészítése nagyon egyszerű.

Hámozzunk meg egy mangót, majd vágjuk fel egyforma darabokra. Turmixgép segítségével pépesítsük össze, majd vigyük fel arcunkra. Előtte mindenképpen mossuk meg alaposan arcunkat, hiszen minden pakolás csak akkor tudja kifejteni hatását, ha megtisztított bőrre kenjük. A masszát hagyjuk fent 15-20 percig, majd langyos vízzel öblítsük le. Minden pakolás lemosása után kíméletesen, puha törölközővel szárítsuk arcunkat, semmi esetre se dörzsöljük erősen.

A mindennapokban annyi káros hatás éri bőrünket, hogy nagyon fontos gondoskodni a megfelelő tisztításról és ápolásról. Ha ezt nem tesszük, akkor arcunk még gyorsabban kezd majd idősödni, és olyan ráncok mélyülnek majd egyre jobban el, melyeket már különböző kencékkel nem lehet eltűntetni.

Mindenkit szíven üt, amikor először veszi észre, hogy bizony már nem olyan üde, rugalmas és sima az arcbőre, mint volt. Persze az arc ráncosodása egy természetes folyamat, ám több olyan ok is létezik, amely miatt ez akár idő előtt megindul. Ha valaki nem tudja elfogadni ezt az állapotot, bizony tenni kell ellene, mert akkor nem is fogja jól érezni magát a bőrében.

A szálbehúzásos arcfiatalítás nem csak egy gyors beavatkozás, hanem hatását fokozatosan fejti ki, és akár két éven keresztül is simává varázsolhatja arcunkat. A gyönyörű eredmény láttán nem csak visszakapjuk fiatalságunkat, hanem önbizalommal és friss energiával indulhatunk a mindennapokba.    

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett szálbehúzásos arcfiatalításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Diéta a ráncok ellen

Szinte nap, mint nap ismerhetünk meg különböző fogyókúrákat a médiában, a közösségi oldalakon és persze szóbeszéd alapján is. Nem csak a nők központi témája, hanem bizony sok férfit is érdekel, hogy hány kiló, hogy néz ki, és mivel tudná orvosolni túlsúlyos problémáit. Most azonban egy olyan diétát ismerhetünk meg, mely nem kifejezetten a testtömegünknek üzen hadat, hanem a ráncainknak.

Bár le lehet adni vele pár kilót is, hiszen egy felettébb egészséges étrendről van szó, azonban a legfontosabb feladata ennek a diétának bizony a ráncos bőr kisimítása. A Perricone-diéta alapja az, hogy csökkentse a telített zsírok, a finomított cukrok és magas szénhidráttartalmú élelmiszerek fogyasztását.

Mivel a fent említett ételeknek vízvisszatartó hatása van, így felelősek az elhízásért, de főként az idősödési folyamatok beindulásáért. A ráncosodás melegágya a helytelen táplálkozás, viszont ha kiiktatjuk étrendünkből a felsoroltakat, akkor bőrünk is visszakaphatja fiatalságát. A diéta étrendjébe olyan fogások tartoznak, mint például a tojás, a lazac, a csirkemell, valamint rengeteg zöldség (pl. spárga, brokkoli, spenót) és gyümölcs (pl. sárgadinnye, áfonya, eper). Ezek megfelelő kombinációja méregteleníti szervezetünket és megóvja bőrünket is.

Természetesen nem mindenkinek elegendő segítség a fenti diéta betartása, hiszen a bőr öregedése egy természetes folyamat. Ugyan mi is hibásak vagyunk, ha korábban kezd idősödni a külsőnk, mint kellene, de a végtelenségig nem tudjuk húzni ráncok nélkül. Legalábbis nem diétával…

A ráncosság ma már egy legyőzhető kellemetlenség, méghozzá különböző szépészeti beavatkozásoknak köszönhetően. Az EstheticHungary Klinikán mindenki megtalálhatja azt az eljárást, melynek segítségével azt az üdeséget érheti el, melyre azóta vágyik, hogy az első szarkalábak megjelentek. A botoxos kezelés, a szemhéjplasztika, illetve a szálbehúzásos arcfiatalítás mind tökéletes megoldás a fiatalodásra.

 

Keresse fel az EstheticHungary Klinikát, hogy többet megtudhasson a különböző fiatalító eljárásokról:

http://esthetichungary.hu/

Fiatalabban, mint a lelkünk

Valljuk be, mindenki, egytől egyig szeretné megőrizni azt a fiatalságot, amit a 20-as éveiben él meg. Nem csak lelkileg, hanem bizony kinézetileg is, hiszen ez a legjobb kor az ember életében. Már nem vagyunk gyerekek, de úgy igazán felnőttek sem, és ha bensőnk megőrzi ezt az életérzést, akkor is fennáll az a kellemetlenség, hogy külsőnk dacol ezzel.

Ugyanis a természetes öregedés mindenkit utolér, és sokan nem tudnak azonosulni azzal a képpel, amit a tükörben látnak, hiszen belül abszolút nem érzik magukat még készen az idősödésre. Az egyre gyarapodó ráncok és mélyülő redők, a növekvő táskák a szemek alatt bizony nagyon makacsak tudnak lenni, és sajnos egy idő után már semmilyen csodakrém nem használ ellenük.

Ilyenkor jöhet szóba az a fiatalító eljárás, mely kifejlett technikájával egyszerűen nem csak tökéletes eredményt nyújt, hanem akin elvégzik, tartósan tagadhatja le évei számát. A szálbehúzásos arcfiatalítás kisimult, üde, fiatal arcot ad a páciensnek, visszafordítva ezzel a könyörtelen idő kerekét. Az eljárást követően folyamatosan szívódnak fel a behúzott szálak, így az eredmény fokozatosan teljesedik ki, és akár két éven keresztül tarthatja fiatalon arcunkat.

Ez a beavatkozás nem csak a mindent elsöprő eredménye miatt olyan jó, hanem azért is, mert igazán gyorsan elvégeztethető. Ezen felül a gyógyulási idő is nagyon rövid, és nem kell tartanunk semmiféle hegtől sem. Mivel itt természetes regenerációs folyamatok indulnak be a kezelést követően, ezáltal az eredmény is természetesen szép lesz.

Ehhez az is hozzájárul, hogy az eljárást minden esetben megelőzi egy személyes konzultáció, melynek során a saját adottságoknak megfelelően választják ki a behúzandó szálak fajtáját, illetve természetesen az is személyre szabottan lesz meghatározva, hogy kinek mekkora területen van szüksége a beavatkozásra.

A fiatalodni vágyóknak tehát létezik egy tökéletes megoldás arra, hogy amennyire lélekben kortalannak érzik magukat, azt kinézetük is tükrözze. Az évek letagadásával határozottan jobban fogjuk érezni magunkat kívül és belül is egyaránt.

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett szálbehúzásos arcfiatalításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.