A ráncosodás egy természetes folyamat, persze csak akkor, ha nem idő előtt kezdődik. A korai szarkalábak bizony nagyon idegesítőek tudnak lenni, de természetesen van, hogy csak azért tűnik nyúzottnak és idősebbnek éppen bőrünk, mert nagyon fárasztó és stresszes időszakban vagyunk.

Az ilyen ráncok ellen még fel tudjuk venni a kesztyűt, és nem is kell nagy ördöngösségre gondolnunk, hiszen nagyon egyszerű pakolások is javíthatnak bőrünk kinézetén, melyeket otthon is el lehet készíteni, nem kell feltétlen drága kencékért mennünk a drogériákba.

Most egy banános arcpakolást ismerhetünk meg, mely tényleg nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető. Ez főképp azoknak jó, akik egy rohanós nap után egy pici kényeztetésre vágynak, egy esti ellazulásra, amely szintén nem tart sokáig.

A legkönnyebb módja, amikor péppé nyomunk egy banánt, és úgy, ahogy van, egyszerűen felkenjük magunkra. Azonban fokozhatjuk az élvezeteket, ha teszünk hozzá egy kis joghurtot is, mely még üdébbé tesz, na és persze nem feledkezhetünk meg a mézről sem, mely szintén magas szinten járul hozzá a bőr ápolásához.

Utóbbi már inkább maszk, mint pakolás, de mindenképpen segíti arcbőrünk regenerálását. Körülbelül 15 perc után kell lemosni mindegyik változatot, és egyből tapasztalhatjuk a banán arckisimító hatását, bőrünk puha és hidratált lesz.

Azonban ha ráncaink már nem csak a felszínen jelentkeznek meg néha, hanem egyre inkább mélyülnek, és az ilyen otthoni praktikák sem segítenek már kisimításukban, sajnos szembe kell néznünk a ténnyel, hogy ha nem lépünk fel ellenük, azok bizony nem csak, hogy örökre megmaradnak már, hanem mindig csak feltűnőbbek és öregítőbbek lesznek.

Ilyenkor jelent tökéletes megoldást az EstheticHungary Klinka szolgáltatásai között megtalálható szálbehúzásos arcfiatalítás, mely azon felül, hogy gyors eljárás, akár két éven keresztül üde, feszes arcot biztosít a páciensnek. Természetesen emellett szóba kerülhet még a botoxos injekció is, illetve egyéb olyan esztétikai beavatkozás – mint például a szemhéjplasztika -, melyek személyre szabva oldják meg az idősödés problémáját mindenkinél.  

 

Ismerje meg jobban a szálbehúzásos arcfiatalítást és az EstheticHungary Klinikát:

http://esthetichungary.hu/