Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Plasztikázva boldogan

A nők, de sok esetben a férfiak is általában több részlettel sem elégedettek külsejükön. Persze a nők ezt hangoztatják is, illetve elismerésre vágynának olyan tekintetben, hogy ezen megszólalásaikat – amikor valamely részük miatt panaszosak – a férfiak igenis cáfolják meg, és nyugtassanak meg minket, hogy nincs is semmi gond…

Sajnos azonban vannak olyan testi problémák, melyek szembe tűnőek, és amiket hiába cáfolnak, akkor sem leszünk jobban, hiszen reálisan látjuk, hogy az bizony nem szép. Ezt okozhatja genetika, de akár az idő múlása is elég ahhoz, hogy olyan elváltozások menjenek végbe testünkön, melyek miatt elégedetlenek leszünk, és nem fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben.

Nők tekintetében ilyen hatása lehet a túl kicsi vagy épp túl nagy melleknek, vagy annak például, ha nagy különbség van a két kebel között. Ugyancsak rosszul érezhetjük magunkat, ha arcunk elkezd ráncosodni, és nem tudjuk eltakarni már semmilyen sminkkel sem a mély redőket. A has, a fenék és a combok állapotáról nem is beszélve, hiszen azok meg sosem lehetnek tökéletesek.

Akármilyen gondunk van kinézetünkkel, egy biztos. Ha nem tudjuk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, vagy amilyenekké épp válunk, akkor az elégedetlenség önbizalomhiányt szül, mely rányomja bélyegét hangulatunkra, kisugárzásunkra. Ezzel olyan lavinát megindítva, ami már másra is kihat, például partnerünkre. Hiszen ha nem tetszünk magunknak, akkor az olyan gátakat tud emelni, melyeket már együtt sem fogunk tudni lebontani, ilyen például a szexuális életben elkezdődő zavarok jelenléte.

Ilyen esetekben nyújthatnak segítséget azon esztétikai eljárások, melyek személyre szabottan tudják megoldani a különböző problémákat. Legyen szó zsírleszívásról, hasplasztikáról, arcon történő kezelésekről vagy épp a mellplasztikáról, mindenképpen olyan eredményt kaphatunk, melyet meglátva elillan majd önbizalomhiányunk. Helyébe egy sokkal magabiztosabb és erősebb kisugárzás kerül, ami azt eredményezi, hogy a hangulatunk is jobb lesz. Ez pedig láncreakcióként hozza magával azokat a jóleső változásokat, melytől újra boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehetünk.

 

Ismerje meg jobban a különböző szépészeti beavatkozásokat az EstheticHungary Klinikán:

http://esthetichungary.hu/

Alsó szemhéjplasztika

A szem központi része arcunknak, nem csak érzelmeket fejezünk ki vele, de ez az a testrészünk, mellyel felvesszük az első kontaktot más emberekkel. Beszélgetés közben egymás szemébe nézünk, és sokszor sajnos olyan dolgokat is elárul rólunk a szemünk, amit nem is szeretnénk.

Ilyen például a fáradtság, a kialvatlanság, valamint sok esetben a lelki állapotunk által hagyott nyomok – például sírás miatti duzzadtság - összképe, melyek mind tükröződnek szemünkön. A szem alatti rész különösen árulkodó jeleket mutathat a fent említett negatívumokról, hiszen bedagadhat, és mély táskák alakulhatnak ki.

Ez természetesen magától az öregedéstől is létrejöhet, nem kell hozzá a felsorolt tényezők egyike sem, azok csak még jobban gyorsítják ezt a folyamatot, és sajnos mára már egyre fiatalabb korban egyre idősebb szem néz vissza ránk a tükörből. A duzzadt táskák mellett pedig előjönnek azok a fránya szarkalábak is, melyeket mindenki utál észrevenni magán.

Az alsó szemhéjplasztika során a kialakult táskák és bőrfeleslegek megszüntetése a cél, melyet helyi érzéstelenítéssel végeznek. Ahhoz, hogy a legtökéletesebben érjük el a kívánt kinézetet, szükség van egy vagy két személyes konzultációs alkalomra, melynek során el tudjuk mondani saját igényeinket, és minden kételyünkre vagy kérdésünkre választ kaphatunk.

Aki ilyen beavatkozáson esik túl, az biztos lehet abban, hogy éveket fiatalodik, és teljesen más lesz még az arckifejezése is. A szem alatti rész most már biztosan nem fog árulkodni sem a korunkról, sem az életünk más gondjairól, ami valljuk be, manapság már sajnos mindenkit érint. Ha még tökéletesebb végeredményt szeretnénk kapni, akkor elvégeztethetjük magunkon a felső szemhéjplasztikát is, mely a felső szemhéj csüggését orvosolja. A két beavatkozás együtt csodákra képes, és tényleg egy sokkal fiatalabb tekintetet nyerhetünk.

 

Tudjon meg többet az EstheticHungary által kínált különböző arcfiatalító beavatkozásokról:

http://esthetichungary.hu/

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.