Amikor a mellplasztikáról beszélünk, nagyon sokan rengeteg előítélettel fordulnak a témához. Ugyan nem véletlen, hogy az emberek többségében
kialakult egy sztereotípia a mellnagyobbításon átesett hölgyek tekintetében, ma már kicsit más, és kiszélesedett azon páciensek száma, akik emellett a beavatkozás mellett döntenek.

Régebben csak azok engedhették meg maguknak, akik tehetősebbek voltak, valamint olyanok csináltattak szép nagy melleket, akiknek erre szükségük volt a munkájukhoz – mint például modellek, táncosnők, színésznők stb. A legtöbb ilyen hölgyemény ráadásul vékony alakkal, és szinte mindig festett, szőke hajjal rendelkezett.

A „playboy-kinézet” mellett ma már sokkal nagyobb számban igényelnek mellplasztikai beavatkozást olyan nők, akik hétköznapi feleségek, esetleg családanyák, hiszen nem csak a férfiaknak akarnak tetszeni, hanem saját maguknak, és nem csak valamilyen munkának akarnak megfelelni, hanem visszanyerni vagy éppen megtöbbszörözni az önbizalmukat. Emellett nagyon sokan vannak, akiknek valamilyen egészségügyi okból kifolyólag szükséges egy ilyen mellnagyobbítási műtét.

Tehát mindenképpen ki kell zárnunk a régi előítéleteket, hiszen ez az eljárás ma már egy teljesen elfogadott dolog. Emellett nagyon fontos, hogy mindenkinek a saját alakjához illő formát és méretet kell választani, elkerülve így a szintén régen sokszor előforduló túlzásokat. Ehhez segítséget nyújt a személyes konzultáció, amikor minden felmerülő kérdésre választ kaphatunk, valamint kiválaszthatjuk a számunkra tökéletes implantátumot a plasztikai sebész segítségével. Ahhoz, hogy elégedettek legyünk, és azt a külsőt kapjuk, amelyet mi elképzeltünk magunknak, ez elengedhetetlen. Emellett az EstheticHungary Klinikáján még bődületes kedvezménnyel is találkozhatunk, így megéri ezt a szépészeti beavatkozást most igényelni.

 

Tudjon meg többet az EstheticHungary mellplasztikai akciójáról:

http://esthetichungary.hu/