Egy korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy a szemgimnasztika mennyire tudja befolyásolni szemünk egészségét, és emellett a szemkörnyékünknek is jót tesz. Most egy olyan technikával találkozhatunk, mely kifejezetten a szemhéjunknak kedvez, csak az a kérdés, hogy milyen esetekben és mennyi ideig képes erre a jótékony hatásra?

A szemhéjfeszesítésre egy brit szakember dolgozott ki egy mozdulatsort, mely állítólag nagyon pozitív eredményekkel segíti szemhéjunkat. A gyakorlatsor nem több, mint 10 percet vesz igénybe, és igazából az a jó, ha minden nap rászánjuk ezt a kis időt.

Nem kell mást tennünk, mint szemöldökeinket felemelni, majd egy-egy ujjunk segítségével ebben a pózban tartani, azután becsukni szemünket, és 5-6 másodpercig így tartani. Majd nyissuk ki ismét szemünket, és ezt ismételgessük 10 percen keresztül. Érezhető közben, hogyan dolgoznak a szemhéj izmai.

Érdemes kipróbálni tehát ezt a feszesítő technikát, de azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez csak olyan esetekben lehet igazán hatásos, amikor szimplán fáradtabb szemekről beszélünk, és csak akkor képes fenntartani a szemhéjunk esztétikus állapotát, ha amúgy sem szenvedünk olyan szemhéjcsüngésben, amit például a genetika okoz.

Az biztos, hogy az idő kegyetlen múlását egy picit tudjuk ezzel hátráltatni, azonban sokszor nem, vagy nem csak az öregedés az oka annak, hogy a szemhéjunk lógni kezd. Ritkán beszélhetünk veleszületett rendellenességről sajnos, illetve vannak olyan esetek is, amikor az öröklött kellemetlenség sokkal gyorsabban jelenik meg, mint ahogy az normális öregedéskor történne.

A szemhéjunk csüngése pedig nem csak esztétikai probléma már, hanem sajnos a látásunkban is zavaró tényező lehet, így jobban tesszük, ha minél előbb foglalkozunk ezzel a gonddal, és szakértő kezekre bízzuk magunkat. A szemhéjplasztika segítségével megszabadulhatunk a felesleges, csüngő bőrfelülettől, sokkal fiatalosabb lesz tekintetünk, és a látásunkat sem fogja zavarni már semmi. Ráadásul nők esetében könnyebb lesz a sminkelés is, ami valljuk be, nagy előnyt jelent.

Tehát a szemhéjfeszesítő tornával megelőzhetjük, vagy késleltethetjük egyes esetekben a szemhéjunk negatív változásait, de amikor már kialakul a csüngés, akkor tesszük a legjobbat, ha minél korábban a felső szemhéjplasztikát választjuk megoldásként.

 

> A szemhéjplasztikáról bővebben

> Előtte-utána képek

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940