Az idősödés minden téren utolér minket, de legjobban mégiscsak kinézetünkre nyomja rá nem várt bélyegét. A ráncosodás, a hajszálak őszülése, illetve testünk egyéb kisebb-nagyobb változásai mindenkit érzékenyen érintenek. Így van ez az ajkak tekintetében is, hiszen mint minden más, ezen részünk is változik az évek múlásával.

Méghozzá sokszor nagyon is drasztikusan. Az öregedéssel több esetben már elég korán elkezdenek ugyanis vékonyodni ajkaink, és keskenyebb is lesz szánk. Amennyiben eleve nem volt sosem dús és telt az ajkunk, akkor bizony ez nagyon zavaró is lehet, de azt is elégedetlenséggel töltheti el, akinek mindezidáig vastag szája volt.

Mivel mosolyunk az egyik leginkább önkifejező „eszközünk” a mimikánkban, így nagyon fontos, hogy azt is tükrözze, amit mi magunk érzünk és gondolunk. A vékony száj sokszor eredményez szigorúbb arcvonásokat, és ezáltal képes egész arcunkat olyan módon másnak mutatni, ami egy idő után feszélyező lehet.

A PermaLip ajakimplantátum segítséget nyújthat mindazoknak, akik már fiatalon túl vékonynak érzik szájukat, illetve azon idősödőknek is, akik nem akarnak belenyugodni abba, hogy az idő vas foga megtépkedi ajkuk kinézetét is. Mivel több méretben és formában rendelkezésünkre állnak az ajakimplantátumok, így könnyen kiválaszthatjuk, hogy milyen és mekkora kell majd nekünk a plasztikai sebész segítségével. Ezáltal az eredmény tökéletesen esztétikus, és kimagaslóan természetes hatású lesz.

Nem szabad beletörődnünk tehát az olyan adottságokba, és az olyan változásokba sem, melyek negatívan hatnak ránk. Egész önképünket fenyegetné ugyanis, ha elégedetlenségünk kihatna megjelenésünkre, kisugárzásunkra. Nem kell elfogadnunk azt sem, hogy az idő kegyetlenül múlik, nyomokat hagyva ajkainkon is, hiszen megvan arra a lehetőségünk, hogy éppen annyira legyünk fiatalok, szexisek és vagányak, amennyire lelkünkben azok maradtunk.

 

Tudjon meg többet a PermaLip ajakimplantátumról és az EstheticHungary Klinikáról:

http://esthetichungary.hu/