Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szépítő vízkúra

A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása mindig elengedhetetlen ahhoz, hogy szervezetünk minden része úgy működjön, ahogy kell. Sok esetben, ha nem figyelünk oda, sajnos komoly gondokat is okozhat, ha keveset iszunk. Nyáron pedig még fokozottabban kell pótolni a szervezet által leadott vízmennyiséget.

A meleg hónapokban tehát nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne csak akkor igyunk, amikor már rettentően szomjasak vagyunk, akkor sajnos már későn vesszük észre, hogy figyelmeztet szervezetünk. Ugyanis a kevés vízfogyasztás nagyon sok kárt tud okozni, ami bizony a külsőnkön is meglátszódhat idővel.

Ugyanígy az is látványos folyamat, ha tudatosan végigcsinálunk egy olyan vízkúrát, melyet aztán meg is szokhatunk annyira, hogy további életünk során már nem kell attól tartanunk, hogy megfeledkezünk a vízfogyasztásról. A jóhoz ugyanis hozzá lehet szokni, és ami jó a szervezetünknek, az nekünk is az lesz.

Napi minimum 3 liternyi víz elfogyasztása csodás dolgokat képes művelni. Arcbőrünk talán az egyik legfeltűnőbb mutatója a pozitív hatásnak, amit már pár nap elteltével látni fogunk. A megemelt vízfogyasztás hidratálja belülről bőrünket, így az öregedést is le tudjuk ezzel lassítani, sőt, a nem túl mély ráncok akár még el is tűnhetnek. Nem lesz annyira nyúzott az arcunk, a karikák is köddé válnak majd szemeink környékéről. Tehát mindenképpen jól járunk.

Természetesen a mélyebb ráncokkal már nem tudunk mit kezdeni, és azokat nem fogjuk tudni eltűntetni a víz segítségével, de létezik egy megoldás, mely szintén természetes folyamatok beindításával ad fantasztikus eredményt. Ez nem más, mint a szálbehúzásos arcfiatalítás.

Az eljárás során, az arcbőr alá behúzott szálak folyamatosan szívódnak fel, melynek hatására megindulnak bőrünk saját regenerálódási folyamatai. Ezzel pedig fokozatosan lesz egyre egészségesebb, szebb és ráncoktól mentes arcunk. Akár éveket is fiatalodhatunk a beavatkozást követően, és hosszan tartó hatásának köszönhetően egy tartós megoldásról van szó.

Ezek után már csak az a dolgunk, hogy gyönyörködjük üde, fiatal arcbőrünkben, és persze ne felejtsünk el inni sok vizet ezt követően sem, hiszen az egész szervezetünket fiatalon tarthatja.

 

Bővebben az EstheticHungary Klinikán végzett szálbehúzásos arcfiatalításról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Tengeri só bőrünkre

Nemrég beszéltünk arról egy korábbi cikkünkben, hogy a tengervíz mennyire pozitívan hat bőrünkre sótartalma miatt. Nem is csoda, hogy a nyaralásról visszatérve olyanok lehetünk, mint akit kicseréltek, és ez természetesen külsőnkre és belsőnkre egyaránt igaz. Nehéz is visszarázódni az itthoni hétköznapokba, de egy-két praktikával kicsit otthonunkba is varázsolhatunk a jótékony tengerparti világból.

Ahhoz, hogy ne tudjon ismét nagyon gyorsan úrrá lenni rajtunk a mindennapi stressz, elegendő esténként egy kis gyertyafény, lágy zene, vagy lophatunk nosztalgikus hangulatot itthon is elkészíthető, a nyaraláson fogyasztott ételek becsempészésével étrendünkbe. És természetesen külsőnkkel sem árt foglalkozni, hiszen, ha elhanyagoljuk a részleteket, akkor nagy nyomot tud hagyni rajtunk az itthoni fogaskerék.

Nem kell beletörődnünk abba ugyanis, hogy a nyaraláson olyan szépen kitisztult, regenerálódott arcbőr hamar feledésbe merüljön. Ehelyett otthoni praktikákkal tudjuk kicsit megőrizni fiatalosságát, üdeségét. Egy kanál tengeri sót keverjünk bele egy pohárnyi langyos vízbe, majd mossuk le vele arcunkat kis vattakorongok segítségével. Ha ezt többször is megismételjük a héten, puha, friss és bársonyos lesz arcbőrünk.

Az ilyen fortélyokkal kissé késleltetni tudjuk az öregedés kellemetlen jeleit. Természetesen örökké nem lehet behúzni az idő kézifékét, és előbb vagy utóbb mindenkinél látványos lesz a ráncosodás, azonban rajtunk áll, hogy ez mennyire következik be hamar. Viszont, ha már elindult, akkor sajnos egyre jobban mélyülni fognak az arc redői, így más megoldás után kell néznünk, ha nem akarunk ebbe egyszerűen beletörődni.

A szálbehúzásos arcfiatalítás tökéletesen szép, sima és ránctalan arcbőrt biztosít, méghozzá hosszútávon. Az eljárás bőrünk saját regenerációját indítja el, így természetesen üde és fiatal lesz az arcunk. Segítségével újra olyan lehet arcbőrünk, mint korábban a friss tenger vízétől, belopva ezzel mindennapjainkba a legjobb emlékek és régebbi, fiatalosabb külsőnk adta elégedettségünk halmazát.  

 

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

A csodás tengervíz

Amikor elmegyünk egy tengerparti nyaralásra, akkor azt elsősorban azért tesszük, hogy kikapcsolódjunk, elfelejtsük kicsit az otthoni hétköznapokat, ellazuljunk és esetleg szórakozzunk is egy kicsit. Már az nagyon sokat segít arcbőrünknek, ha egy kissé el tudjuk engedni a mindennapi stresszt és magunkra tudunk figyelni egy picit, de nem csak ez az egyetlen pozitív hatása egy ilyen nyaralásoknak.

A tengerben lévő só ugyanis csodákat képes művelni bőrünkkel, már pár nap alatt is. Hiszen hatására megindul a bőr saját regenerációja, visszaállítja a természetes pH értéket, ezen felül méregteleníti arcbőrünket, kitisztítja és lezárja a pólusokat, valamint nem engedi, hogy a nedvesség kipárologjon belőle. Éppen ezért azok számára is pozitív a hatása, akiknek zsírosabb a bőrük, illetve a szárazabb bőrrel rendelkezőknek is tökéletes. Arcunk sokkal üdébb lesz, egészségesebb, tisztább és kisimultabb.

Sajnos azonban, ahogy hazaérünk a nyaralásból, újra belevetjük magunkat a mindennapokba, és szépen lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba, ami alól természetesen arcbőrünk sem kivétel. A mindennapi gondok, a pihenés sokszori hiánya és a folyamatos stressz pedig nagymértékben elősegítik az öregedést, főleg, ha nem egészítjük ki napi rutinunkat néha egy-egy pakolással.

A ráncosodás persze egy olyan természetes folyamat, ami mindenkinél megindul idővel, de az nem mindegy senkinek sem, hogy mikor. Ha idő előtt bekövetkezik a mély redők megjelenése, akkor az nagyon zavaró lehet, és persze sokan nem képesek beletörődni a ráncokba akkor sem, ha már elérkezett az idejük. Létezik azonban olyan megoldás, mely mindenki számára vissza tudja varázsolni az üde, fiatalos arcot.

A szálbehúzásos arcfiatalítás bárki számára ajánlott, aki ismét kisimultabb arcot szeretne látni a tükörben. Az eljárás során bőrünk alá behúzott szálak folyamatosan szívódnak fel, aminek hatására – mint, ahogy a tengeri só esetében is – a bőr saját regenerálódása indul be. Az eredmény így fokozatosan szebb lesz, és tartósan, akár két évig is fiatalítja majd arcunkat. Ha bőrünk üde és szép, akkor mi is jobban fogjuk érezni magunkat, kicserélten és fiatalosan, mint egy jó, pihentető nyaralás alatt.

 

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

A rizsvíz titka

Sokszor pazarolunk el olyan dolgokat, melyekről sejtésünk sincs, mennyire nagy kincset érnének, ha felhasználnánk őket. Ilyen a rizs tisztítására alkalmazott víz is, melyet a legtöbben csak kiöntenek. Ez azért van, mert sajnos kevesen ismerik hatását, pedig ha tudnák, mennyire jót tesz arcbőrünknek, biztosan csak használat után kötne ki a lefolyóban.

A kínai nők és az indonéz szépségápolás is alkalmazza a rizs áztatására, megmosására használt vizet. A rizsvíz ugyanis kimondottan tökéletes a bőr hidratálására, és a benne lévő vitaminok hozzájárulnak ahhoz, hogy arcbőrünk friss, üde és egészséges maradjon.

Elkészítése nagyon egyszerű, tulajdonképpen össze kell kötni a kellemest a hasznossal. Áztassuk a rizst legalább fél órán át szénsavmentes ásványvízben, majd szűrjük le. Ezután érdemes egy zárható üvegben tárolni, és a hűtőszekrénybe tenni, hiszen akár több napig is elég lehet. Egyszerűen arcmosáskor használjuk ezt a kapott levet, de az is jó, ha vattakorongot áztatunk benne, és azzal töröljük át arcunkat. Bőrünk fiatalos és ragyogó lesz a rendszeres használattól!

A legtöbb ilyen praktika alkalmazása után úgy érezhetjük, mintha kicseréltek volna minket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden bőrproblémát meg tudunk oldani ezekkel, főként nem, ha mély ráncokról beszélünk. Persze sokkal később indul meg a ráncosodás folyamata, ha életmódunkkal és odafigyelésünkkel teszünk ellene, de előbb vagy utóbb mindenkit utol fog érni ez is.

Amikor már nem hat semmilyen arcpakolás, és a mély redők egyre zavaróbbak, teljesen más segítség után kell néznünk. Tegyük félre előítéleteinket a plasztikával kapcsolatban, hiszen ma már olyan esztétikai beavatkozások segíthetnek rajtunk, melyek természetességgel adják vissza elveszni látszó fiatalságunkat.

Ilyen eljárás például a szálbehúzásos arcfiatalítás, mely a bőr saját regenerációját indítja be, gyönyörű és tartós eredményt adva ezzel a pácienseknek. Az EstheticHungary Klinikán több fiatalító beavatkozás mellett ezt is megtaláljuk. Akinek gondjai vannak az arcát egyre inkább átszövő ráncokkal, annak nem kell mást tennie, mint jelentkezni ingyenes konzultációra, melynek során mindent megtudhat a fiatalodás menetéről és eredményességéről.

 

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Zsíros, mégis száraz?

Általában mindenkinek megvan a saját arcbőrtípusa, legyen szó a szárazabb, vagy a könnyen zsírosodó bőrfelületről. Azonban sokan nem sorolhatóak be igazán egyikbe sem, ez pedig nem más, mint a vegyes bőr. De mi is ez pontosan?

A kozmetikumok kiválasztásánál nem mindegy, hogy milyen fajtát veszünk meg magunknak, ezért érdemes odafigyelni, mi van ráírva a termékekre. A száraz és a zsíros bőrre más-más összetevők hatnak pozitívan, ezért az otthoni pakolásokkal is óvatosan kell bánni, és a nekünk megfelelőt alkalmazni. Vegyes bőrnél egy kicsit nehezebb helyzetben vagyunk, hiszen ilyenkor a homlokunk, az orrunk és az állunk vonalában zsírosabb a bőrfelület, a többi részen pedig inkább száraz.

Tökéletes otthoni pakolás lehet az ilyen típusú bőrre a rózsás arcpakolás, amihez egyenlő arányban kell összekevernünk egy kis mézet, joghurtot és rózsavizet. Ezt a kencét egyenletesen vigyük fel bőrünkre, majd hagyjuk rajta 20 percig, és langyos vízzel mossuk le. Ez a pakolás segít összhangba hozni arcunk zsírosabb és szárazabb bőrfelületét, ezáltal mindkét részt ápolja, frissíti és hidratálja.

Van azonban egy makacs és idővel mindenkit érintő probléma, mely nem függ attól, kinek milyen a bőrtípusa, ez nem más, mint a ráncosodás. Késleltetni ugyan tudjuk helyes életmód fenntartásával, illetve különböző arcápolásokkal – a fent említett módszert is beleértve -, de sajnos sokaknál már idő előtt megjelennek és mélyülnek egyre jobban az öregítő redők.

Ilyenkor sem szabad elkeserednünk, hiszen léteznek már olyan eljárások, melyek tökéletesen megoldják arcunk visszafiatalítását. Ilyen például a szálbehúzásos arcfiatalítás, ami ráadásul bőrünk saját regenerációját indítja be, biztosítva ezzel azt, hogy arcunk feszes és újra fiatal lehessen. Ez a hatás ráadásul akár két éven keresztül is kitart.

Mivel arcunk az egyik legfontosabb része kinézetünknek, ezért nem véletlen, hogy talán ezzel a részlettel törődünk a legtöbbet, és bizony szeretnénk, hogy minél jobb állapotban legyen. Éppen ezért, ha már más megoldások – kencék és kozmetikumok – nem segítenek, érdemes belevágnunk az említett szépészeti eljárásba, hogy saját magunknak is, és a külvilágnak is megfelelhessünk. Utóbbit ugyanis csak akkor érhetjük el, ha az előbbi már ki van pipálva.

 

Bővebben az arcfiatalításról és az EstheticHungary Klinikáról:

EstheticHungary Klinika
www.esthetichungary.hu

Lájkolj és kövess minket!


EstheticHungary Klinika

Google+

HairHungary

EstheticHungary - Szépészeti Blog

blogavatar

Mindig megalkuvás nélkül keressük a lehető legjobb megoldást pácienseink számára. Meggyőződésünk, hogy csak a legjobb és legoptimálisabb eredmény az amire törekedhetünk. Plasztikai és esztétikai beavatkozások a legújabb módszerekkel.